Általános eredmények
A projekt harmadik teljes évébe lépett. A tavalyi év sajnos nehezen sikerült, hiszen a járvány közbeszólt. De ez nem vette vissza lelkesedésünk, és a 2019 évre épitve, idén még nagyobb energiával láttunk a program megvalósításához. Íme pár eredmény:
- 7 helyszínen, (három világrészen) több mint 240 diaszpórában élő gyermeket sikerült elérnünk, maradandó magyarságélményt és -tudást biztosítottunk részükre. A kisegítő személyzettel együtt több mint 400 embert tudtunk aktívan bevonni a programba.
- A tavalyi nehéz évhez képest majdnem elértük a 2019-es táborainak számát; a diákok száma megmaradt azokon a helyeken ahol megtudtuk tartani táborainkat. Ezenkívül sikerült eljutnunk olyan helyre is ahol eddig még nem tartottunk tábort.
- Az év elején kitűzött céljainkat maradéktalanul elértük, sőt felülmúltuk, hiszen a kiszámithatatlan járványügyi helyzetben, csak két helyen kényszerültünk lemondani a tábort. A programnak köszönhetően reményeink szerint jövőre a többi helyszinen is beindul a rendszeres ifjúsági munka, és újra fogunk tudni táborokat tartani.
- Sikerült össznemzeti érzést kialakítani, hiszen az iskolákban a diaszpóra gyermekein és tanárain kívül magyarországi tanárokat és segítőket is bevontunk a szervezésbe és a megvalósításba.
Fejlesztéseink ebben az évben:
Több fejlesztést is végrehajtottunk a projekt tervezésében és levezetésében. Ezek főleg a szervezőknek és a tanároknak nyújtanak segítséget:
- A honlapot rendszeresen fejlesztjük, így egyre több hasznos információ található rajta. Rendszeresen feltesszük a legújabb információkat a táborokkal kapcsolatban. Minden kidolgozott szakmai anyag felkerül, így is segítve a táborok szervezését.
- Elkészítettük már tavaly a kerettörténet füzetet a hungarikumok témában
- Készitettünk több tananyagot, hogy segitsük a most újonnan bekapcsolódó tanárok munkáját
- Az iskolatáborok tervezéséhez kidolgozott kérdőívet továbbfejlesztettük. Reményeink szerint ez segíti és gyorsítja majd a szervezést. A szervezőknek és nekünk is sokkal egyszerűbb és átláthatóbb lett a táborok megvalósíthatósági terve.
- A szakmai beszámolókhoz is készítettünk egy kérdőívet, így a táborok tapasztalatai és nehézségei átláthatóbbá váltak, ezáltal könnyebb a kiértékelés és segít a következő táborok szervezésében.
- Elkészítettünk “magyarul beszélő” cserkészbabákat, amik reményeink szerint segítenek majd a kisebb korosztálynál magyarul beszélni.
- Újabb program hálókkal bővitettük az elérhető programokat. Igy bárki be tud kapcsolódni a programba és ezek segitenek egy program levezetésében.
2021 eredményei számokban
Helyszín | Időpont | Napok száma | Résztvevő gyerekek száma |
Auckland, Új Zealand | Január 6-12 | 6 | 20 |
Buenos Aires, Argentina | január 4-től 11-ig | 6 | 84 |
Gold Coast, Ausztrália | Április. 12-17 | 6 | 34 |
Chicago, IL, USA | Június 12-19 | 7 | 25 |
Fillmore, NY, USA | Július 3-17 | 14 | 30 |
Seattle, WA, USA | November 25-28 | 5 | 20 |
Tel Aviv, Izrael | November 29- December 6 | 6 | 25 |
50 | 238 |
Jövő évi terveink
Ahogy az év haladt és kezdtünk egyre több helyre eljutni, egyre jobban láttuk ennek a programnak a létjogosultságát. Sok helyen lenne érdeklődés a jövő évre táborszervezésre, de rövidebb, 5-7 napos táborokban kell gondolkodni. Ahol már terveznek tábort és szeretnének a következő évben részt venni a programban, sőt már fel is vettük velük a kapcsolatot és ígéretünk van a megvalósításra: Írország (Cork), Hollandia (Amszterdam), USA (Sarasota), Franciaország (Párizs), Anglia (Manchester). Komolyan érdeklődnek ezenkívül Dél-Amerikából és Kanadából is.
A következő évre 15 tábort tervezünk, és a gyerekek létszámát szeretnénk 550-re növelni.