Beszámolók az első Dél-amerikai Iskolatáborról


Az Első Dél-amerikai Iskolatáborban a Buenos Aires-i csoport

2019. július 6-9. között rendezték meg Anisacante-ban az Első Dél-amerikai Iskolatábort. Argentína Buenos Aires, Córdoba, Chaco, Misiones, Jujuy, Mendoza tartományaiból, Bariloche településről, valamint Uruguayból érkeztek 6 és 25 év közötti fiatalok, mintegy nyolcvanan.

A tábor célja az volt, hogy a résztvevők megismerkedjenek a magyar nyelv alapjaival, képesek legyenek egyszerű mondatokat magyarul megfogalmazni.

A legnépesebb „küldöttség” Buenos Aires-ből érkezett, Honfi Júlia és Kraft Márta pedagógusok vezetésével 18 gyermek és fiatal (7 évestől a 23 évesig) indult július 6-án kora hajnalban Anisacante-ba, a táborba. A Buenos Aires-i csoport egyik felét a Zrínyi Ifjúsági Kör diákjai alkották. Ők voltak a táborban az egyetlen csoport, akik már beszéltek valamilyen szinten magyarul, hiszen a ZIK keretében szombatonként rendszeresen magyar órákon vesznek rész. A csoport másik felét azok a gyerekek alkották, akik maguk, vagy szüleik valamikor jártak cserkészetre, néptánc órára, vagy a hétvégi magyar iskolába.

A csoportból több gyermek járt már Magyarországon a Rákóczi Szövetség segítségével, sokan pedig most készülnek életük első magyarországi útjára. A tábor különösen jó lehetőség volt arra, hogy felfrissítsék, gyakorolják a nyelvet kiutazás előtt.

A tábor kiváló lehetőséget adott arra is, hogy a Buenos Aires-ből érkező gyerekek megismerkedhessenek olyan fiatalokkal, akik ugyan Argentína más részeiről érkeztek, de közös bennünk, hogy valamennyien magyarul szeretnének tanulni.

Számunkra elképzelhetetlen áldozatokat hoztak a családok, óriási erőket mozgattak meg a szervezők, kísérő pedagógusok, hogy ekkora távolságot áthidalva létrehozzák ezt a tábort.  Volt, aki repülővel, volt olyan csoport, amelyik 12-17 óra éjszakai buszút után érkezett meg a táborba, a Misiones-ből érkezett csoport például 1400 km-t tett meg.

A táborban a gyermekek a tudásuknak és életkoruknak megfelelő tanulócsoportokban vettek részt magyar órákon. A napi 2×2 óra magyar tanulás mellett a szervezők igyekeztek minél színesebb programot összeállítani. A kézműves órákon a gyermekek részt vehettek mézeskalács-, kürtőskalács-sütésen, fakanáldíszítésen, nemezelésen. A műhelyfoglalkozásokon népi játék, népdal, és néptánc tanulás szerepelt a kínálatban.

Minden csoport megismerkedhetett az íjászat alapjaival, egy délután pedig lehetőségük volt tereplovaglásra is helyi gauchók segítségével. Esténként a tábor apraja-nagyja együtt ropta a táncházban, ami külön örömünkre élő zenei kísérettel valósulhatott meg.

A szervezés a córdobai (Besenyi Zsuzsi és Lányi Mátyás), és a Buenos Aires-i cserkészvezetők (Lomniczy Mátyás), valamint a ZIK tanárok (Benedek Zsuzsi, Honfi Júlia, Kraft Márta) és KCSP ösztöndíjasok közös áldozatos munkája, akik saját szabadidejükben, hónapok óta dolgoztak azért, hogy ilyen maradandó élmény maradjon ez a tábor valamennyi résztvevő számára.

Dr. Léránt Andrea

_____________________________________________________________________

AZ URUGUAYI MAGYAR OTTHON A TÁBORBAN

Az Iskolatábort Córdobában rendezték meg főként argentin és uruguayi résztvevőkkel. Az Uruguayi Magyar Otthon 20 fős csapatával érkezve magyar tanárként dolgoztam. A fiatalok elvárása az volt, nulla nyelvi szintről indulva valamit majd tanulnak magyarul, egyéb foglalkozásokon jobban megismerik a magyar kultúrát, és barátságokat kötnek. Ennél sokkal többet kaptak ismeretekben és érzelmekben is.

Az Első Dél-amerikai Diaszpóra Iskolatábor újszerűsége leginkább abban rejlik mind a szervezőknek és mind a résztvevőknek, hogy első volt kontinentális, illetve dél-amerikai szinten. Kontinentális szintre emelte minden ottani magyar diaszpóraközöség számára a magyar nyelvvel és kultúrával való való kapcsolatát, elköteleződését.

Az uruguayi magyar diaszpórát, azon belül a montevideói közösséget szervezeti szinten egyedül képviselő Uruguayi Magyar Otthon számára különösképpen új élmény volt a magyar nyelvvel és kultúrával így találkozni. A jelenlegi közösség magyar származású tagjai ugyanis zömmel második, harmadik, sőt – esetleg – negyedik generációs leszármazottak, akik éppen ezért messze kerültek a magyar nyelv használatától. A magyar kultúra egyéb, szintén fontos elemei, a magyar konyha, majd az 1970-es évek változásainak eredményeképpen a magyar néptánc inkább megőrződtek. A magyar nyelv használatának fenntartására, az anyanyelv oktatására, visszahódítására mindig tett erőfeszítéseket a közösség, de jelentős áttörést a 2014-es Kőrösi Csoma Program jelentett. Ekkor érkezett először magyar anyanyelvi tanár végzettségű ösztöndíjas a közösségbe, indult meg és tart azóta is a magyar nyelvi oktatás különböző szinteken.

Ilyen előzményekkel indult el 14 hat és tizenhét év közötti uruguayi fiatal, a diaszpóra tagjai 5 felnőtt és a KCSP-ösztöndíjas magyar nyelvtanár társaságában az Első Dél-amerikai Diaszpóra Iskolatáborba, Ez tehát számukra különösképpen azt jelentette, hogy kiszakadva a magyar nyelvi „elszigeteltségükből”, először vettek részt magyar nyelvi táborban és nem tánctáborban, táncfesztiválon. Ezen utóbbinak ugyanis rendszeres és jeles szervezői.

Montevideo és Córdoba között a buszon miniinterjúk keretében azt kérdeztem a fiataloktól, milyen elvárásokkal érkeznek a táborba. Természetesen elsőként említették a magyar nyelv megismerését, hiszen legtöbbjük nulla nyelvismerettel rendelkezett. Megemlítették a családi szálakat is, mint olyan érzelmi vagy kíváncsisági tényezőket, ami őket a táborba hozta. Dél-amerikai szinten a többi diaszpórából megismerni másokat, barátságokat kötni, szintén fontos motiváló tényező volt.

Mint magyar nyelvtanár a táborban az ún. narancssárga csoporttal, a 12-13 éves uruguayiak és argentinek nyelvtanáraként és őrsvezetőjeként dolgoztam. A fiatalok minden elköteleződése ellenére kihívás volt négy napon keresztül, iskolai téli szünetben, csapatot kovácsolni belőlük, fenntartanom a figyelmüket a nyelvi órákon és egyéb foglalkozásokon. Ez azonban korosztályi adottság, és az utolsó, záró és egyben értékelő óra visszajelzései, valamint a magam meglátásai alapján sikeresen birkóztunk meg a feladatokkal. Természetesen nem arról van szó, hogy megtanultunk volna magyarul. Ez minden nyelven lehetetlen ilyen rövid idő alatt, és nem is ez volt a tábor célja. Ellenben megtanultuk a köszönési formákat, a bemutatkozást, alapkérdéseket, 20-ig a számokat, a mindennapi élet alapvető főneveit, testrészeket, sőt, általában a dél-amerikaiaknak oly fontos futball szókincsével is ismerkedtünk. És természetesen nem maradhatott ki a nyelvi munkából a magyar konyha, annak nélkülözhetetlen eleme, a paprika és egy-két jellemzője. Csoportunk ugyanis a paprikát kapta mint kulturális azonosító nevet.

Mindezt többször játékos tanítási módszerrel, a flow-élménypedagógiára alapozva, kültéri tevékenység keretében tettük. Például a futball szavainak megismerése után fociztak egy kicsit, én a szélről tudósítottam, és a végén összefoglaltam magyarul a történteket. Vagy a testrészek kapcsán magunkon mutogattuk azokat, majd pármunkában a másikon kombinálva a bal és jobb oldalt. A digitális világ sem maradhatott ki. Kiliki, a földönkívüli kisfiú történetének egy részét videón néztük meg, mintegy összefoglalva az addig tanultakat. Közben pedig volt egy macink, egy magyar nemzeti színekből kötött kismackónk, Piroska, akit egy esti zárókörön be tudtunk mutatni a legfontosabb ismertetőivel. A végén pedig, mert fontos a további motiváció és az érzelmi bevonódás is, a macit a legaktívabb diák kapta meg azzal a feladattal, hogy vigye hírét a tábornak, a tanultaknak, és hogy vigye el Piroskát a legközelebbi Dél-amerikai Diaszpóra Iskolatáborba.

A diákjaimmal és más uruguayi fiatallal egy szabad beszélgetésben értékeltük a tábort. Magától értetődően vannak javítanivalók, elsősorban a háttérkörülményekben. Minden kellemetlenséget (pl. a hideg, hiszen Córdobában tél volt, a nem igazán jó ennivaló) feledtettek azonban a tábor pozitívumai: az elvártakat, sőt elképzelteket jóval meghaladó elindulás a magyar nyelvi ismeretekben, annak a gátnak a beszakítása, hogy magyarul nem tudunk megszólalni, az élményszerű tanulás és az a sok egyéb foglalkozás (íjászat, lovaglás, tánctanulás, táncház, nemezelés, tábortűz, mézeskalács- és kürtőskalács sütés), ami a magyar kultúrához hozta közelebb a résztvevőket, és nem utolsósorban a baráti kapcsolatok.    

Minden értékelésnél beszédesebb volt számomra az a tény, hogy 15 órás visszautunkon Montevideóba, a buszon a gyerekek elővették az iskolatábor énekesfüzetét, énekelték a táborban tanult dalokat. Kérdezgették tőlem a szavakat, segítettem nekik a dallamok felidézésében. Maguktól. Nem kérte őket erre senki, csak azok az élmények, érzelmek, amiket a táborban szereztek.   

Lévainé dr. Kovács Marian