A Diaszpóra Iskolatábor a Külföldi Magyar Cserkészszövetség kezdeményezése. Szövetségünk Fillmore, New Yorkban, a Sík Sándor Cserkészparkban több mint 50 éve rendez kéthetes iskolatábort.
A chicagói Iskolatábort idén, június 14-e és 18-a között második alkalommal szerveztük meg. A világjárvány miatt 2020-ban elmaradt az ottalvós tábor, azonban idén napközi formában sikerült megvalósítani.
A helyszínt a Csík Hágó Iskola és Hunyadi Mátyás Cserkészcsapat otthona, egy bérelt amerikai református templom nyújtotta. A templomnak kertje, füves részei lettek a kinti tantermek. Amikor túl meleg volt, akkor a tágas pince és légkondicionált termeket vettük igénybe.
A táborban 24 diák vett részt és 7 felnőtt – tanárok, cserkész vezetők és szülők. A diákok 12 és 17 éves közöttiek és mind tagjai a Csík Hágó Magyar Iskolának és 2 kivétellel, a Hunyadi Mátyás Cserkészcsapatnak is. Tekintettel a bizonytalan helyzetre, kitűztünk alsó korhatárt és maximum létszámot is a tábornak.
A kerettéma a cserkészet volt. Délelőttönként a diákok a cserkész történelemről tanultak, továbbá rovásírás, útjelek, sípjelek, térképészet, becslés, elsősegélynyújtás és a tüzrakás fortélyait sajátitották el. A tábor témája összekötötte a kellemest a hasznossal és a tábor végén a diákok fel voltak készülve a cserkész ismereti és gyakorlati vizsgákra, amelyek előfeltételek a Külföldi Magyar Cserkészet Őrsvezető Képző táboroknak. ‘Tetszett amikor nagyobb csoportban tanultunk és körbe ültünk, beszélgettünk. Boriska nyalókákat osztott jó válaszokért, és akkor többen vettek részt! A rovásírás tanulás is tetszett, vicces mondásokkal tanultuk meg a betűket., – osztotta meg Weatherby Sári.
A táborban a délutánokat kirándulással töltöttük – voltunk viziparkban, minigolfozni és a botanikus kertben, ahol az éppen nyíló virágokról vadászatot rendeztünk. ‘A vizipark volt a legjobb kirándulás mert az volt nem csak a legélvezetesebb de akkor volt a legtöbb szabadságunk. Egy csomó dolog között lehetett választani. Nem csak úszoda volt, hanem csúszdák, ugródeszkák és élménymedence is., – mesélte Weatherby András.
Idén a szokásosnál nagyobb kihívás volt a tábor megrendezése a bizonytalan és állandóan változó egészségügyi helyzet miatt. Ugyanakkor a tábor szükséges volt a KMCSSZ Vezetőképző táborok idei részvételéhez, és nem utolsó sorban, a tábornak kulcs szerepe van, hogy diákjaink középiskola kreditet kaphassanak a magyar nyelv tudásukért. A Csík Hágó Magyar Iskola úgynevezett Ethnic Language iskola elismerést élvez Illinois államban és ha megfelelünk évi 120 óra tanításnak, kiadhatunk bizonyítványt a középiskoláknak, ami alapján 9-ik osztályon felüli diákok kreditet kaphatnak. A kredit természetesen, vagyis sajnos, minden középiskolától külön függ. Az elvárt tanítási óraszám minden évben az iskola órákkal, a cserkészet foglalkozásokkal és iskolatáborral együttvéve jön össze.
Nagyon hálásak vagyunk a tanároknak akik feláldozták a szabadságukat a táborra – nélkülük nem valósult volna meg: Davoux Boriska cst, Demeter Edith cst, Harkay Kati cst, Jackson Stétz Gabriella öv, Jókay Jutka cst, Szécsi Emese és jómagam. A cserkész vezetők felelevenítették a cserkész tudásukat és kiegészítették a legújabb technikákkal még Szécsi Emese szervezte a kézügyességet és a fontos 10 órait és délutáni uzsonnát.
A tábor nagyon jó hangulatban telt. A gyerekek játékosan sokat tanultak és fejlődtek. A 2 diák aki nem cserkész is sikeresen letette a gyakorlati vizsgát, mutatva, hogy sokat tanultak a héten! A diákok örültek az együttlétnek a szabadban mivel az elmúlt évben csak virtuálisan találkoztak!