Chesteri első Diaszpóra Iskolatábor


2022 április 11. és 17. között megvalósult az első diaszpóra iskolatábor Chester környékén, a Szóló Szőlő Chesteri Magyar Tanoda és a KMCSSZ közreműködésével. A tábor helyszíne Ashworth Valley Scouts Campsite, helyi cserkészpark volt, gyönyörű helyen.

A tábor hétfőn este kezdődött egy rövid zászlófelvonással és tábortűzzel, ahol megtudtuk, hogy… Elveszett a meseíró! Szerencsére nem kellett pánikba esnünk, ott volt 34 segítőkész gyerek, akik hajlandóak voltak megkeresni őt.

Délelőttönkként 3 órában az iskolai foglalkozások alatt megtanultunk kőlevest főzni, rájöttünk, hogy a só többet ér minden aranynál és hogy ha azt akarjuk, hogy álmaink valóra váljanak, nem kell azokat mindig elmondani másnak. Sokat írtak, olvastak a gyerekek magyarul, a tábor végére pedig egy-egy rövid mesét állított össze és adott elő a 3 csoport.

A délutánok változatosan teltek. Megismerkedtünk a citerával, játszottunk bábokkal, táncoltunk mezőségit és természetesen nem maradhatott ki a cserkészettel való ismerkedés sem. Az esti tábortűznél együtt énekeltünk, játszottunk és nevettünk. Szerdán este a varázslatos meseerdővel végződött a napunk, amivel bejutottunk a mesekönyvbe, amelyben eltűnt a meseíró.

Mindez átszőve a mesével, amelybe belecsöppentünk. A mesekönyvben találkoztunk boszorkánnyal, sárkánnyal, királylánnyal és királyfival is. Mindenkinek segítve hálából ők is segítettek nekünk és nemcsak kijutottunk újra a mesekönyvből, de megtaláltuk a meseírót is a tábor végére!

A táborba jelentkező 34 gyerek valódi csapattá érett a 6 éjszaka és egy nyuszifaroknyi tábor végére. A 18 segítő egy része Angliában élő tanár és szülő volt, egy részük Európa különböző pontjain élő magyar cserkész. Mindenki célja az volt, hogy élményekben gazdag hetet varázsoljunk a gyerekeknek, amellyel megerősítjük bennük a magyar nyelv használatát és felébresszük bennük a magyar népmesék, magyar kultúra iránt érzett szeretetüket.

A tábort sikeresnek ítélhetjük – a gyerekek azóta is tartják egymással a kapcsolatot és vígan éneklik a táborban megismert dalokat, minden gyerek visszavárja a tábort jövőre is. A szülői visszajelzések is pozitívak voltak. Remélem meglesz rá a lehetőségünk, hogy ezt meg is valósíthassuk nekik. Megtiszteltetés volt ebben a projektben részt venni.