Whatipu, 2026. január 19–23.
Idén januárban egy kis, lelkes csapat egészen különleges utazásra indult Whatipuban: nemcsak egy táborba mentünk, hanem több mint ezer évet ugrottunk vissza az időben, egészen a honfoglalás és Szent István király korába. Bár az időjárás nem ígért sok jót, minket ez egy pillanatra sem állított meg – hiszen egy harcos nemzet utódai vagyunk, akik mindig készen állnak új hazát találni és jövőt építeni.
A kaland egy titokzatos időkapuval kezdődött, amin egyesével átbújva érkeztünk meg a múltba. Ott rögtön korabeli ruhákba öltöztünk, frizuráinkat is a honfoglalás korához igazítottuk, sőt egy hajszépségversenyen és egy „legvitézebb harcos” választáson is részt vettünk. A hét törzs vezetőinek segítségével hét izgalmas erőpróbát teljesítettünk, és már az első nap rátaláltunk az Őshazára.
Ezután elkezdődött az igazi történelemformálás. Elkészítettük a koronázási ékszereket, megismertük Szent István életét, a középkori Magyarország szokásait, hitét és törvényeit. Megküzdöttünk az ellenséggel, kiálltunk egymásért, és amikor minden akadályt legyőztünk, elérkezett a nagy pillanat: megkoronáztuk első királyunkat, és kimondtuk, amit minden magyar szívében érez – megszületett Magyarország.
A hét során játékok, vetélkedők és rengeteg nevetés kísérte a tanulást. Árnyjátékkal, marionettekkel és dramatikus jelenetekkel keltettük életre Szent István legfontosabb döntéseit és tanításait. Mire véget ért a tábor, mindannyian jobban megértettük, milyen hatalmas jelentősége van annak, hogy több mint ezer éve egy ilyen bölcs és erős vezető alapozta meg a magyar államot.
Büszkén mondhatjuk: jó magyarnak lenni.
Rengeteg élménnyel, új barátságokkal és felejthetetlen pillanatokkal tértünk vissza a jelenbe – bár legszívesebben ott maradtunk volna még egy kicsit a múltban.
Ezúton is hálásan köszönjük a Külföldi Magyar Cserkész Szövetségnek a támogatást, a fantasztikus kerettörténetet és a rengeteg hasznos anyagot, amelyek nélkül ez az időutazás nem valósulhatott volna meg.
Már most izgatottan várjuk, hogy jövőre egy újabb izgalmas témával ismét belevethessük magunkat a magyar történelem egy új fejezetébe.
