2. olaszországi Diaszpóra Iskolatábor


2025-ben második alkalommal került megrendezésre Rómában, a Szent István Házban, az Olaszországban élő magyar gyermekek számára a diaszpóra iskolatábor, amelynek idei témája „Ismerd meg hazádat, Magyarországot!” volt.

A tábor a Külföldi Magyar Cserkészszövetségen keresztül, a Magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., valamint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Külföldi Magyar Lelkipásztori Szolgálata támogatásával valósulhatott meg.

A táborban idén 27 gyermek vett részt, 6 és 14 éves kor között. A gyermekek nagy része már ismerősként üdvözölte egymást az első napon, és öröm volt hallani a szülőktől, hogy sokan izgatottan számolták vissza a napokat – annyira várták, hogy újra eljöhessenek ebbe a táborba Rómába.

A gyerekek napirendje hasonlóan zajlott, mint tavaly: reggel 8-kor ébresztő, majd pizsamás reggeli torna az udvaron. Az estéket a már megszokott és nagyon várt tábortűz zárta. Reggelente felvontuk, este pedig levontuk a magyar zászlót – így kezdődött és zárult minden nap. Ezek a megható pillanatok a tavalyi évből is ismerősek voltak a gyerekeknek, és már előre várták őket.

A tábor ideje alatt három szakképzett pedagógus vezetésével három csoportban folyt az oktatás, naponta kétszer másfél órában. Az idei téma gazdag lehetőségeket kínált: a gyerekek Magyarország földrajzáról, történelméről, irodalmáról, képzőművészetéről és hagyományairól tanultak, magyar nyelven olvastak és írtak.
A nagyobbak József Attila A Dunánál című verse alapján saját magyar verseket írtak, megismerkedtek a slam poetry alapjaival, zenét szereztek, és előadták alkotásaikat a kisebbeknek és a tábor vezetőinek – a siker nem maradt el!

Kirándulásként meglátogattuk a Falconieri-palotát, ahol a Római Magyar Akadémia munkatársai nagy szeretettel fogadtak bennünket, frissítővel kínáltak a nagy melegben, és meséltek a palota történetéről. Megnézhettük a Borromini termeket és a híres loggia tetőteraszát is.

Minden nap voltak játékos foglalkozások is, két Magyarországról, illetve Erdélyből érkezett cserkészlánynak, Annának és Hannának köszönhetően. A gyerekek nagyon szerették ezeket a programokat, sok új kedvencük lett, amire jövőre biztosan emlékezni fognak.

Rengeteget táncoltunk: jó pár új moldvai táncot tanultunk, és felidéztük a tavalyiakat is. A gyerekek népdalrepertoárja is sok új darabbal bővült.

A népi hagyományok keretében busómaszkokat készítettünk, és beszélgettünk e különleges szokás jelentéséről. Emellett festett pólók és magyar népi hímzésvilág által ihletett hátizsákok is készültek. Természetesen idén sem maradhatott el a gyerekek egyik nagy kedvence: a vízipisztolycsata!

A tábor néhány napja alatt valódi kis magyar közösséggé kovácsolódtak a gyerekek. Öröm volt látni, hogy a nagyobb kamaszok kedvesen és segítőkészen fordultak a kisebbek felé – együtt táncoltak, énekeltek, játszottak, és igazi példát mutattak az összetartás erejéből.

Hálás köszönetünket fejezzük ki Dr. Törő András atyának, az olaszországi magyar főlelkésznek, aki végigkövette a tábor minden pillanatát; Annának és Hannának, a cserkészlányoknak; Timinek, Lettinek és Melindának, akik az „őrangyal” szerepét töltötték be; a két Áronnak, akik a Római Magyar Akadémia gyakornokaiként foglalkoztak a gyerekekkel; valamint Magdának, Mónikának és Zsuzsának, akik pedagógusként végeztek kiváló munkát.

Végül, de nem utolsósorban, köszönjük a Szent István Ház minden dolgozójának a sok türelmet és gondoskodást, amellyel ezalatt az egy hét alatt körülvették a tábor lakóit.

Jövőre újra találkozunk!