A Külföldi Magyar Cserkészszövetség (KMCSSZ) tevékenysége:
A diaszpórában a magyar cserkészmunka a második világháború után a menekülttáborokban indult el. Amikor 1948-ban Magyarországon betiltották a cserkészetet, a diaszpórában a Teleki Pál Munkaközösség néven működő cserkészmozgalom felvette a Magyar Cserkészszövetség nevet.
A tengerentúlra tovább vándorolt cserkészvezetők mindenütt csapatokat alapítottak, aminek az lett az eredménye, hogy rövid idő alatt négy földrészre terjedt ki a Szövetség működése. Amikor 1989/90-ben újra megalakulhatott a Magyar Cserkészszövetség Magyarországon, majd később az elcsatolt területeken is a magyar cserkészszövetségek, a nyugati diaszpóra cserkészszervezete Külföldi Magyar Cserkészszövetség (KMCSSZ) nevet vette fel
A KMCSSZ alapító tagja a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának (MCSSZF) amiben rajta kívül a felvidéki, a kárpátaljai, az erdélyi, a délvidéki, a horvátországi és a magyarországi cserkészszövetségek a tagok.
A KMCSSZ központja az USA-ban van és öt kerületből ál: Európa, Dél-Amerika, USA és Venezuela, Kanada, valamint Ausztrália.
A KMCSSZ követi a magyar cserkészet hagyományos elveit, melyeket többek között Sík Sándor, Karácsony Sándor és Teleki Pál a Lord Baden-Powell által alapított cserkészmozgalom alapjaira építve a magyar kultúrához, hagyományokhoz, identitáshoz hozzáigazítva „magyarosították”. A cserkészet egy valláserkölcsi alapokon nyugvó ifjúsági jellemnevelő intézmény. Az irányelvek a cserkésztörvényekben vannak lefektetve.
A KMCSSZ tevékenysége 3 alappilléren áll. A magyarságtudat, a cserkészismeretek és a jellemnevelés. Ahogy Sík Sándor megfogalmazta: a célunk az emberebb ember és magyarabb magyar nevelése.
A következő korosztályokkal foglalkozunk:
3-5 Cserkész óvodás
6-10 Kiscserkész
11 Újonc cserkész
12-16 Cserkész
17-25 Vándorcserkész
25- Felnőttcserkész
KMCSSZ a számok tükrében (statisztikai adatok)
Jelenleg 72 csapat működik összesen 2950 cserkésszel. Ezek közül a legrégebbi csapatok 1948 óta működnek. Csapataink vannak Angliában, Argentínában, Ausztráliában, Ausztriában, Belgiumban, Brazíliában, az Egyesült Államokban, Hollandiában, Írországban, Kanadában, Luxembourgban, Németországban, Svájcban és Venezuelában. Szórvány cserkészeink a világ szinte minden országában akadnak.
Jelentős a könyvkiadási tevékenységünk. Főként tankönyveket, cserkészkönyveket és néprajzi munkákat adunk ki. Tánc- és regös csoportjaink elsőként alakultak meg a diaszpórában, és vezetőink sok civil tánccsoport magját alkotják a mai napig is.
Az elmúlt évben csak európai kerületünk cserkészei összesen 5000 éjszakát töltöttek táboraikban. Legnagyobb rendezvényünk az ötévente megrendezett Jubileumi Tábor. A legutóbbit 2024-ben tartottuk, melyen négy kontinensről közel ezer cserkész és vezető vett részt.
Jellemnevelés a KMCSSZ-ben
Amennyiben egy fiatal vállalja a cserkész jellemnevelésének elemeit, elvárásait és hajlandó azokat magáévá tenni, igyekszik azok szerint élni, akkor csatlakozhat mozgalmunkhoz. Nyitottak vagyunk a nagyon vegyes hitvilági háttérrel rendelkező fiatalok számára is, hiszen a különböző társadalmi környezetekben csak igy tudjuk szolgálni közösségeinek. Tehát a cserkészet a jellemes élet megélésére fekteti a hangsúlyt, és ezzel minden külföldön élő, magyar származású gyermek számára hozzáférhetővé válik.
Az utóbbi években a KMCSSZ több szinten foglalkozott a hit és a vallás kérdésével, pontosabban azzal, hogy gyakorlati szinten hogyan viszonyuljon a cserkészet a hithez és a valláshoz.
Ennek értelmében a KMCSSZ legfőbb célkitűzései:
- tagjai testi, szellemi, és lelki felkészülésének fejlesztése,
- a cserkésztörvények szerinti életvitel,
- az Istenhitből eredő cserkészértékek szerinti életmód, és
- a korosztályoknak megfelelő egyéni hitvilág keresése és elmélyítése
Ezen célok és értékek mentén dolgozunk minden nap cserkészetünk fejlődése érdekében, hiszen a közmondás szerint is ép lélekben ép a test is.
A magyarságtudat erősítése a KMCSSZ-ben
A KMCSSZ mindig is a magyarság megőrzését tartotta egyik fő feladatának. A nyelv megőrzésére ezért már a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektettünk, mivel a nyelv a kulcs egy kultúrához. A következő eszközökkel igyekszünk ma is ezt a célt elérni:
- kizárólag a magyar nyelv használata a cserkészrendezvényeken.
Ez furcsának hangzik, de nem kis erőfeszítést kíván, hogy a gyerekeket rábírjuk, hogy ne a befogadó ország nyelvét használják. A cserkészetben már korán elkezdi a gyermek a nyelvápolást. Főleg az utóbbi 20 évben több hangsúlyt fektettünk a cserkészóvodákra annak érdekében, hogy a gyermek a lehető leghamarabb magyar közösségbe kerüljön.
- magyar iskolák létesítése.
Sok cserkészcsapat indított hétvégi magyar iskolát, hogy vezetőikről levegyék a nyelvtanítás feladatát. Általában a szülők, a felnőtt cserkészek, az egyetemisták, vagy jobb esetben a képzett pedagógusok tanítanak heti vagy kétheti foglalkozásokon. A helyi viszonyoktól függően az iskolai bizonyítványba bekerül a magyar nyelvtudási eredménye. Egységes tanrend viszont nincs, ami kidolgozásra vár.
- iskolatáborok
Főleg Amerikában, de a világ más tájain is rendeznek minden évben a cserkészek iskolatábort, amely azoknak a szórványban élő gyerekeknek segíti a magyar nyelv és kultúra megőrzését, akik nem tudnak az év folyamán eljutni egy-egy hétvégi magyar iskolába. A Diaszpóra Iskolatábor projektünk az egyik legsikeresebb kezdeményezésünk. Amióta 2018-ban elkezdtük programunkat, egyre több és több közösséget tudtunk bevonni. Évente 2-3 új helyszín kapcsolódik be. 2024-ben 14 tábort tartottunk meg több mint 600 résztvevővel.
- vezetőképzés
A vezetőképzésnek kulcsszerepe van egy szervezet fejlődésében. Így van ez a mi esetünkben is. Vezetőképzésünk már a kezdetektől fogva minden kerületünkben egységes rendszer szerint zajlik, ezzel is biztosítva a világot átfogó mozgalmunk összetartását.
Büszkén vállaljuk többszintű képzésünket, ahol a cserkészek egy éven keresztül készülnek fel arra, hogy tanúbizonyságot tegyenek rátermettségükről. Az őrsvezetőknek (a 14-16 évesek), a segédtiszteknek (a 18 évesek és idősebbek) és a cserkésztiszteknek a vezetőképző tábor előtt felvételi vizsgát kell tenniük. Ezt régebben érettségi vizsgának hívtuk, manapság már a lényeget jobban kifejező magyarságismereti vizsgának hívjuk. Ehhez a nyelvtudás, valamint a magyar történelem, a földrajz, az irodalom ismerete is szükséges. Természetesen cserkészismeretekből is próbáznak. Ezen akadályok sikeres leküzdése után mehetnek csak el a tíznapos vezetőképző táborba, melyen évente több száz cserkész vesz részt.
A megtanulandó és a próbáztatási anyag központilag van összeállítva, ezzel is erősítve a minőséget. Tananyagaink megfelelnek a mai vizsgáztatási rendszer követelményeinek.
- regöstáborok
Már 30 éve tartunk rendszeresen regöstábort a világ minden részén. Ezeken a gyerekek megismerkednek a magyar népi kultúrával, szokásokkal (néptánc, népzene, népi kézimunkák, néprajz). Így számukra is élő cselekményként jelenik meg az addig csak a könyvekben olvasott ismeretek. Amióta regös segédtisztképzést tartunk, azóta még jobban kialakul egy regös irány a KMCSSZ kerületeink és körzeteiben. A európai kerület minden évben tart hagyományos regöstábort, 2024-ben több mint 130 résztvevővel, a New York-i körzet minden év januárjában tartja a Kodály hétvégéjét ahol úgyszintén több mint 100 cserkészünk vesz részt. Legújabb kezdeményezésünk a kaliforniai körzet regöstábora, amit 2024-ben szerveztünk meg először.
- kerettörténetek
Minden tábornak van úgynevezett kerettörténete. Ezek adják a tábori programnak a vázát. Tematikája általában a magyar történelemmel, magyar irodalmi művekkel vagy egyéb magyar vonatkozású eseménnyel, hagyománnyal, híres személlyel kapcsolatos. Tehát a gyerek nem csak hallja, hanem meg is éli például a magyar történelem különböző korait. Ezekről a kerettörténetekről külön kézikönyvet adunk ki, amely útmutató, segédeszköz a fiatal vezetőknek. Ezzel szeretnénk biztositani a történelem korhű megközelítését.
- szavalóverseny
Több csapat tart szavalóversenyt, ahol három kategóriában indulnak a cserkészek, és nem cserkészek. Fontosnak tartjuk a nem cserkész, de magyarul beszélő gyermekek részvételét is ezeken a programokon.
- olvasási különpróba
A KMCSSZ egy már nem teljesen új (de megújított, korszerűsített, „felhasználóbarát”), kezdeményezése egy kizárólag számítógépen működő, a magyarul olvasást gyakorló program. A gyerek bejelentkezik a felületre és egyedül elvégzi a feladatokat, amelyek abból állnak, hogy rövidebb szövegekhez feltett kérdésekre kell válaszoljon. Ez program a 7-15 éves korosztálynak szól. Persze minden csapatnál van egy helyi tanácsadó, aki a gyerekeknek segít, és fejlődésüket követi.
- magyarországi ösztöndíj-programok
A KMCSSZ-en keresztül 18 éven felüli, magyar származású fiatalok jelentkezhetnek egy éves ösztöndíjra a Külgazdasági és Külügyminisztérium jóvoltából egy magyar nyelvi és magyarságismereti tanfolyamra. A KMCSSZ már több mint 500 diákot küldött erre a tanfolyamra. Egy másik, új lehetőség a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogram, amely bekapcsolódási lehetőséget biztosít a Magyarországon felsőoktatásban részt venni szándékozó fiataloknak.
Cserkészélet
Ideális esetben a gyerek kicsi korban, 6-8 évesen kiscserkészként lép be a cserkészetbe. A foglalkozás őrsökben történik (4-6 tag), amit az őrsvezető (14-18 év) irányit. Ebben a korban fennáll az a lehetőség, hogy a gyerek vezetői munkát is vállaljon. Erre készítjük fel a vezetőképző táborokban. Így a cserkészetben már korán megtanul felelősséget vállalni és kiscsoportban együttműködni. A felnőtt cserkészek (25 éven felüliek) vagy a csapatot vezetik, vagy segítenek a csapatmunkában, vagy feladatot vállalnak a helyi magyar közösségekben.
A cserkészélet a csapatban történik. Általában olyan városokban vannak a cserkészcsapatok, ahol nagyobb magyar közösség létezik. A csapatot egy felnőtt vezető irányítja (parancsnok), akinek vannak felnőtt (tisztek és segédtisztek) és serdülő segítői (őrsvezetők). A csapat a helyi magyar közösség aktív, cselekvő tagja. A cserkészcsapatok részt vesznek a nemzeti ünnepségeken, mikulás-, és karácsonyi rendezvényeken, vagy ők maguk szervezik ezeket. Sokszor a diaszpórában működő magyar egyházi szervezetektől kapják a termet, ahol a gyűléseket tartják, de vannak csapatok, akik helyi, de nem magyar szervezetektől kapnak termeket. Sok cserkész önkéntes munkát vállal a magyar közösségben (magyar iskola, egyháztanács, tánccsoport, stb). Ez már csak azért is fontos, mert igy biztosítva van a cserkészcsapat körül a magyar közösség, amiben a családok tagjai is megtalálják a helyüket.
Összefoglalóként azt lehet mondani, hogy a diaszpórában a cserkészet a legnagyobb, legrégebben működő szervezet, közösség, ifjúságnevelő mozgalom. A világ magyarságának körében lévő általános csökkenő tendenciák ellenére, mi növekvő létszámnak örvendünk.
A KMCSSZ céljaival, munkájával a magyarságot és a társadalmat is szolgálja többek között az értékes magyar fiatalok nevelésével.