
A királyi Hírnök szétkürtölte egész Floridában, hogy Nagy Lajos Király nemes és méltó Lovagokat és Udvarhölgyeket keres udvarának benépesítésére!
A 8 és 14 év közötti jelöltek jöttek mindenfelől a felhívásra. Miamiból és környékéről, Naplesből, Orlandoból, Clearwaterből és persze a helybéliek is megjelentek a II. Floridai Magyar Diaszpóra Iskolatáborban, hogy kiállják a próbákat és bizonyítsák méltóságukat!
Az idei Iskolatábor március 11. és 16. között került megrendezésre Bradentonban, a Hunsader Farms KOA kemping területén, ahol 38 gyermek és 15 felnőtt vezető élvezte a lovagkor és a tábor élményeit.
A gyerekek napi 4 óra élménydús tanításban vettek részt, 3 osztályra bontva a nyelvtudásuk alapján. A tanítás alatt fejlesztettük a gyermekek magyar tudását, miközben tanultunk történelmet és földrajzot is, és persze a kultúránk is előtérbe került a 6 nap alatt.
A délutáni programok nagyon dúsak és változatosak voltak – népi játékokat és énekeket tanultunk, sport és kézműves foglalkozások tették érdekesebbé a napot. Még logikai játékokon és lovagi tornákon is részt vettünk! Ellátogatott a táborba több vendég előadó, így alkalmunk nyílt tanulni a korabeli pénzérmékről és még agyagoztunk is!
A keretmesénk az idén arra koncentrált, hogy milyen egy jó Lovag? Akik azt hitték, hogy bárki bekerülhet a királyi udvarba az meglepetésben részesült. Egy pár lovag segítségével, a gyerekek megtudták, hogy csak okos, ügyes, udvarias, hűséges és kitartó személyek méltóak arra, hogy lovagok és udvarhölgyek legyenek – így a mindennapi feladatokat és próbákat mindenki lelkesen végezte a tábor alatt. Az utolsó este a király a szülőket vendégül látta udvarában, ahol maga elé hívta a tábor résztvevőit és eldöntötte, hogy ki az, aki méltó arra, hogy benépesítse udvarát. A gyerekek elmondták a királynak hogy miket tanultak a táborban, és be is mutatták a király kedvenc táncát, a Palotást. Az est végén a királyi udvar 38+2 lovaggal és udvarhölggyel gyarapodott – volt avatás és ünneplés is javába!
Bízunk benne, hogy a gyermekek a II. Floridai Magyar Diaszpóra Iskolatáborból bővebb szókinccsel, új tudással, magyar büszkeséggel, örök barátokkal és életre szóló élményekkel tértek haza és úgy várják a jövő évi tábort, mint mi, a vezetők!