Véget ért a nyári Diaszpóra Iskolatábor-sorozatunk utolsó tábora is Fillmore-ban (New York), ezzel pedig lezárult egy újabb felejthetetlen nyár.
Hálásan köszönjük mindenkinek, aki velünk tartott, támogatott bennünket, vagy bármilyen módon hozzájárult ahhoz, hogy több száz magyar gyermek élhesse át a cserkészet és a magyarság közösségi élményét. 
A munka azonban nem áll meg! Már készülünk az őszi táborokra: Németországban, Franciaországban, Melbourne-ben, Gold Coaston, Seattle-ben és a távoli Hawaiin is várnak ránk új kalandok.
Kövessetek bennünket továbbra is, mert még rengeteg élményt szeretnénk megosztani veletek! Addig is fogadjátok szeretettel ezt a rövid kisfilmet, amely reméljük, visszaad valamit abból a varázsból, amit idén együtt élhettünk át.
