Az állami támogatásból megvalósuló Korona Küldetése Diaszpóra Iskolatábornak keresve sem lehetett volna jobb helyszínt találni, mint egy szó szerinti Kaland Tábort, a grantville-i Bayview Adventure Camp-et. A parkoló melletti kis, füves tisztást és az olyan háztáji állatokkal, mint juhok, gyöngytyúkok vagy éppen alpakák, teli kifutót megpillantva mindenki rögtön a magyarok ősi szálláshelyén képzelhette magát. Közel harmincöt 8-16 év közötti gyermek, fiatal és mintegy egytucatnyi felnőtt kísérő gyűlt itt össze azért, hogy öt rövid, de felejthetetlen nap során minél jobban megismerhessék a vándorló magyarok történeteit és átélhessék őseik kalandjait.
A „törzsi gyűlésre” Melbourne minden szegletéből érkeztek a málhával felpakolt, kalandvágyó fiatalok. A jurtákat helyettesítő barakkok elfoglalása után az ünnepélyes tábornyitás, zászlófelvonás és a házszabályok ismertetése következett. Rövidesen pedig a rovásírás alapjaival ismerkedhettek meg a kalandorok, ki-ki saját nevével ellátott kitűzőjét elkészítve. A következőkben a kreativitás játszotta a főszerepet, hiszen a négy korosztályba osztott gyereksereg saját lobogóit rajzolta, festette meg. Mivel időközben a nap is nyugovóra tért és ekkor még az ég sem áztatott el bennünket, így rögvest tábortüzet gyújtottunk, amit körbe ülve, dalolva jobban megismerhettük egymást és közösen gyűjthettünk erőt a ránk váró nagy kalandokra.
Éktelen lármára és csörömpölésre ébredtek csütörtökön a vándorok, de a friss levegőn elvégzett tornagyakorlatok gyorsan kiverték az álmosságot a szemekből. Az öreg bölcsek éleslátásának köszönhetően az első, teljesnapi program a tervezettekhez képest felcserélődött, hiszen délelőtt máris a kalandozások gyakorlati akadályaival szembesülhettek a hont foglalni indulók. Amíg egyesek a high ropes égbenyúló oszlopait kötéllel, vagy éppen a közeli kis tó hullámait kenukkal hódították meg, addig mások az íjászat rejtelmeivel ismerkedhettek. Lóhát helyett ezúttal talpról. A délutáni és esti időszak az elméleti ismeretek bővítéséről szólt. Évezredeket jártunk be, az Urál vidékétől a Kárpát-medencéig követtük a magyarság vándorlását és megnéztük milyen népekkel találkoztunk, éltünk együtt az idők során. Este pedig a hét vezérrel (akiknek ekkorra már majd’ mindenki betéve tudta a nevét), egy történelmi időutazás keretében kerestük égen-földön azt a hatszázezer magyart, akik nélkülük indultak el új hazát találni, miközben sokat nevettünk a Magyar Vándor film vicces jelenetein.
Pénteken is reggeli torna frissítette fel a megfáradt testeket, lelkeket, majd pedig Jaró Eszter mesélt a vándoroknak a Nyugat-Európában rettegett kalandozó magyarokról, valamint Géza fejedelemről, aki felismerte, hogy a magyaroknak a Kárpát-medencében van a helye. Ebéd után viszont rohant mindenki rendet rakni, hiszen szobaszemle következett. Némi szabadidőre és sportolásra is jutott azért idő, majd közös áhítat és éneklés volt napirenden, amiben Nagy Sándor-Csongor református lelkész volt segítségünkre. Este viszont már mindenki csak magára, és a korosztályának megfelelő „törzsi társaira” számíthatott, hiszen egy több mint ötven kérdésből álló vetélkedőn kellett helytállniuk a gyerekeknek. A többség derekasan állta a sarat, de a helyes koronázóváros megnevezése vagy éppen István pogány neve például volt, akiknek komoly fejtörést okozott.
Szombaton az államalapítás története és István király intézkedései kerültek napirendre Várdai Levente előadásában, de a Szent Koronáról is sokat tanulhattunk. Fontos is volt, hiszen utolsó nap, a hazaindulás előtt még egy, a táborban elrejtett arany koronát is meg kellett találnia az időközben magyar néppé formálódott törzsszövetségnek. Ez végül a vártnál sokkal könnyebben sikerült. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen szombaton Kerepesi Zoltán és Szikra-Tóth Ágnes előbb jól megtáncoltatott bennünket, majd következett az esti bátorságpróba, amelyen nem csak a zuhogó eső állította kihívások elé a „sötétben tapogatódzókat”. Többen ugyanis sikertelenül próbálták a sámán kulcsát úgy elcsenni, hogy az ne ébredt volna fel és zavarta volna el a betolakodókat. Hiába, tolvajnak is születni kell.
A vasárnapi záró bemutatókon pedig már abból adhattak ízelítőt egymásnak és az időközben megérkező szülőknek, rokonoknak a gyerekek, amikkel az előző napokban foglalkoztak. Voltak, akik a csodaszarvast próbálták elejteni, mások vérszerződést kötöttek, de énekes, táncos produkciókban sem volt hiány.
A Bocskai Magyar Iskola, a Regnum Marianum Magyar Iskola és a melbourne-i magyar cserkészek közös táborában a magyar örökség néhány napra kézzelfogható közösségi élménnyé vált. A zászlólevonás alkalmával, amin mindenki névre szóló, egyedi emléklevélben részesült, véget ért az időutazás, de a közös kalandok és történetek még biztosan sokáig elkísérik a résztvevőket. A Korona küldetése így a Kárpát-medencétől sokezer kilométerre is célba ért: újabb közös emlékekkel kötötte az ausztráliai magyar gyerekeket örökségükhöz és identitásukhoz.
