KMCSSZ Iskolatábor Projektbeszámoló
2019. december 19.
Diaszpóra iskolatábor beszámoló letöltése (diasor)
A nyári iskolatáborok projekt beindítását 2019-ben is a tavalyi évhez hasonlóan, a KMCSSZ háromnapos intézőbizottsági gyűlésén tartottuk meg 2019. április 23-án. A megbeszélésen részt vett a KMCSSZ felső vezetése, a KMCSSZ magyar oktatásért felelős vezetőtisztje, valamint a KMCSSZ körzeteinek és kerületeinek a vezetői is. A megbeszélés célja a tavalyi eredmények bemutatása, a projekt céljainak ismertetése, a múlt év tapasztalatainak leszűrése, illetve a feladatok és beosztások megbeszélése volt. Fontos volt ez az idei megbeszélés, mert a célokat újra kellett gondolnunk és tisztáznunk. Sajnos voltak félreértések és ezeket helyre kellett tennünk.
A projektet továbbra is Szórád Gábor vezeti, az ő munkáját segíti szakmai oldalról Tóthné Kollár Kata, a KMCSSZ oktatásért felelős vezetője. A New Yorktól távolabb eső régiókhoz iskolatábor-megbízottakat kértünk fel, akik segítenek a helyi koordinációban, itt főleg Kalifornia és Dél-Amerika kiemelkedő szerepet tölt be. Az általános feladatokon kívül átbeszéltük az idei év terveit, meghatároztuk azokat a régiókat, amelyeket szeretnénk elérni az idei táborokkal, illetve a tavalyi évből tanulva egy hétben határoztuk meg a táborok minimális hosszát. Az idei év Rákóczi emlékév, így a táborok kerettörténetét is ehhez a korhoz kapcsoltuk.
Az alábbiakban újra leírom a célokat és a minimális elvárásokat, mivel fontosnak érzem ezeket szem előtt tartani:
Célközönség
Minden 8 és 14 év közötti magyarul beszélő gyermeket szeretettel hívunk és várunk! (Több helyről kérték, hogy az alsó és felső korhatárt szélesítsük. Ezt hivatalosan nem tennénk meg, de úgy érezzük, hogy ez közös megegyezés alapján egyéni igények szerint változhat 6 és 17 év közé)
Minimális szakmai elvárás
Célunk magyar környezetet teremteni, amelyben külföldön élő, magyar származású, magyarul beszélő gyerekek testi és lelki biztonságban magyar nyelvkészségüket fejlesztik. Az iskolatáborban a két hét alatt a napi 5 tanítási órán kívül magyar nyelvű aktivitást, délutánonként szakköri foglalkozásokat, kirándulásokat és fürdési lehetőséget ajánlunk. Mindezt kortárs közösségben, életkornak, nyelvismeretének megfelelő csoportban, felkészült Kárpát-medencei, helyi képzett magyar tanárokkal, kiváló cserkészvezetőkkel végezzük. Ezek mind vidám nyaralássá varázsolják az iskolát. A tábor hossza minimum öt napos kell legyen, amelyben legalább 25 diák vesz részt.
A 2019 iskolatábor helyszínei
- New York államban: Sík Sándor Cserkészparkban a Nyári iskolatábor (65 diák)
Időpont: július 6-20 MEGVALÓSULT - Kalifornia államban: Los Angeles közelében tábor (40 diák) Időpont: Idénre felfüggesztve
- Midwest: Chicago vonzáskörzetében iskolatábor (30 diák) Időpont: június 8-15. MEGVALÓSULT
- Ausztrália: Sydney környékén az összes ifjúságneveléssel foglalkozó szervezet közös szervezésében egy hagyományőrző iskolatábor (53 diák) Időpont: okt. 8 – 13. MEGVALÓSULT
- Nagy-Britannia: London és környékén (50 diák) Időpont: 2019 október 28-nov.4 MEGVALÓSULT
- Kanada: Vancouver közelében iskolatábor (37 diák) Időpont: július 22-27. MEGVALÓSULT
- Washington állam: Seattle iskolatábor (24 diák) Időpont: 2019 nov. 27-dec. 1. MEGVALÓSULT
- Ausztrália: Gold Coast nyári tábor (35 diák) Időpont: 2019 szept. 28 – okt. 4. MEGVALÓSULT
- Venezuela: iskolatábor Caracas környéke (25 diák) Időpont: augusztus 1-10 MEGVALÓSULT
- Argentína/Uruguay: Cordoba környéke (84 diák) Időpont: július 6-10 MEGVALÓSULT
- New Zeland: Auckland környéke (40 diák) Időpont: 2019 október 6-11 MEGVALÓSULT
Hol állunk most
- New York: A KMCSSZ fillmorei nyári magyar iskolatábora fontos szerepet tölt be a diaszpórában élő magyarság körében. Az idén a tábort 2019. július 6-20 között tartottuk meg a Sik Sándor Csekészparkban. A táborban több mint 65 tanuló és még 20 kisegitő vett részt. A 8-14 éves korosztály magyar nyelvi készségének fenntartása és a magyar kultúra iránti érdeklődés felkeltése egyaránt szerepel céljaink között. Ennek érdekében a napi 5 óra tanulás során előtérbe kerül az írás – olvasás elsajátítása, fejlesztése és a fogalmazási készségek gyakorlása. A szokásos történelmi és földrajzi ismereteket ebben az évben kibővítettük a magyar feltalálókról szerzett ismeretekkel is.
Az iskolatáborban a tanítás alatt a vezetők az aktuális keretmesét hívták életre, és mutatták be a diákoknak. Ezek a jelenetek játékos, vicces vagy esetleg zenés formában jelenítették meg egy-egy magyar feltaláló életét, kutatásának kialakulását, fontosságát. Délutánonként a keretmese, pontosabban az aznapi találmánnyal kapcsolatos kézügyesség várta a korosztályokra osztott csoportokat. A kézműves foglalkozás mellett még néptánc, népdal és sportfoglalkozás is szerepelt a programban.
A zárónapi bemutatónak, fénypontja a feltalálók témához kapcsolódó műsor volt. A „Képzelt riport egy világkiállításról” című programban a diákok változatos formában számoltak be a biztonsági gyújtó, a golyóstoll, a telefonközpont, a számítógép és a bűvös-kocka kigondolásáról.
A diákok kétharmad része idén először jutott el Fillmore-ba, hogy a szép környezetben jól tervezett, mozgalmas programok során észrevétlenül gyakorolja a magyar nyelvet.
- Kalifornia: helyileg Dél-Kaliforniában, a San Fernando-i Református Egyház lelkipásztorával (Nt. Jakabffy Zsolt) vagyunk kapcsolatban, ők tartják fent a Reményik Sándor Iskolát. Sajnos az egyeztetések nagyon gyerekcipőben járnak, nem mozdultunk el azóta sem. Az idei tábort felfüggesztjük és továbbra is mint lehetőség tartjuk fent. A célcsoportnak megfelelően itt kb. 30-50 gyerekre számítanánk.
- Midwest: Az amerikai középnyugaton, vagyis Midwest-ben, 2019. június 8-15 közöttkerült megrendezésre a CsíkHágó magyar iskola és óvoda szervezésében, a régió első Diaszpóra Iskolatábora. Az iskolatábornak a Phantom Lake YMCA tábor adott otthont. A tábort egy amerikai szervezet tartja fenn 1896 óta, amerikai gyerekek táboroztatására. Most első alkalommal adták ki a táborhelyüket más szervezet részére is. Maga a táborhely nagyon jól felszerelt, a fiatalok részére különböző szórakozási lehetőségeket biztosit, a közeli tóparton fantasztikus vizi programok szervezése is lehetséges.
A 8 napos táborban összesen 45-en vettek részt, ezek közül 30 gyermek. A tanulók között volt aki jól beszélt magyarul, votak akik gyengébben, viszont a hét folyamán napról napra észrevehető fejlődés volt tapasztalható magyar nyelv tudásukban. Lassan hagyták el az angol beszédet és fejlődött a kifejezőképességük. Három osztályba voltak beosztva annak fügvényében, hogy milyen szinten tudtak magyarul. A tanárok Magyarországról, Vajdaságból és az Egyesült Államokból érkeztek.
A foglalkozások a szokásos iskolattáborok felépítését követte, délelőtt magyar nyelv oktatás, délután csapatépítő-, cserkész-játékok, vizi programok voltak a palettán. A YMCA tábor magyar munkatársai és a chicagoi cserkész vezetők (a tanárok segítségével), biztosították a délutáni és esti programokat. Minden este volt tábortűz amelynek keretén belül előadásra kerültek a Honfoglalással kapcsolatos legendák, amiről délelőtt tanultak a diákok. Zászlólevonást követően, a tanárok meseolvasással készültek.
- Ausztrália (Sydney): A tábort október 8.-13 között tartottuk meg Sydneytől nem messze. A táborban 53 tanuló és még 10 kisegitő vett részt. Ami külön öröm volt számunkra, hogy 14 olyan gyermek is jelentkezett, aki se nem jár magyar iskolába illetve nem tagja a cserkészetnek sem.
Feladatunk volt a cserkész keretek között, megismertetni, megszeretettetni a gyerekekkel a tábori élet közösségi érzését, ismereteket átadni Rákóczi koráról, a fejedelem tevékenységéről, kuruc-labanc világról, a keretmese-keret történet meséit felhasználva. Ugyancsak célul tűztük magunk elé a Palócföld művészetének közelebbi megismertetését.
Napi öt foglalkozást tartottunk, a gyerekeket 2 nagy korosztályi csoportba soroltuk. Az alsósok csoportja volt a 7-11 éves korúak, míg a felsősök csoportja a 12-17 éves korúak voltak. Ez arányban is jól osztotta ketté a társaságot 25/28 arányban.
Minden gyereknek biztosítottunk, Magyarországról beszerezve a Játssz a múltban, Kurucok és labancok foglalkoztató könyvet. Dossziéban megkapták a tanulandó dalokat, s egy füzetet.
Reggel tartottuk az elméleti történelmi, földrajzi, irodalmi-nyelvtani őrákat, s délután voltak a népi játékok, daltanulás, néptánc, sportórák, kézműves foglalkozások stb.
- Nagy Brittania: Október 28. és november 2. között tartottuk Angliában az Első Diaszpóra Iskolatábort. Ötven, szerte Angliában élő magyar gyerek látogatott el a Broadstone Warren Scout Activity Centre-be, hogy egy hétig magyarul beszélgethessenek, magyar dalokat és játékokat tanuljanak, valamint, hogy a tábor keretmeséjével, a Rákóczi-szabadságharccal és annak történelmi hátterével megismerkedjenek.
- Kanada: Első kanadai táborunkat az ország nyugati részén, Vancouver környékén szerveztük július 22-27. között. Május 31-re 36 gyermek le is adta a jelentkezését. A tábor végül nemzetközi lett, még Seattle-ből is csatlakoztak hozzánk. Július 22-én pedig Maple Ridge-ben, a Camp Kanakaban megnyitottuk kapuinkat. A 36 gyermek 4 csoportban csiszolta meglévő ismereteit magyar nyelv és irodalom terén. Nagy örömünkre sikerült minden gyermeknek egy atlaszt rendelni. A gyerekek lelkesen forgatták, ismerkedtek általa Magyarország földrajzával, megyéivel, városaival. A kerettörténet idén II. Rákóczi Ferenc és kora volt. A gyerekek szintjüknek megfelelően, játékos módon képet kaptak a történelem ezen korszakáról is.
A napi 5 óra tanulás nagy része is játékos formában zajlott. A drámapedagógia elemeit és társasjátékokat hívtunk segítségül. A tanulás után tánc, ének és kézműves foglalkozások színesítették a tábor mindennapjait.
- Washington: A 2019-es washingtoni Diaszpóra tábor a Seattle melletti Vashon szigeten került megrendezésre november 27- december 1-ig, az amerikai Hálaadás ünnepe alatt, ami iskolaszünettel jár-így lehetővé vált a 4 éjszakás tábor. A tábor célja a magyar nyelv, irodalom és kultúra ismertetése volt 6-14 éves diákok számára Mátyás király és a reneszánsz korszak keretein belül.
A táborban két oszlopra voltak osztva a tanórák. Délelőttönként 3 korcsoportra osztva irodalom, történelem szerepelt a programon 2,5 órás blokkban. Délutánkonként- szintén 3 korcsoportban maradva napi rendszereséggel kézművességgel, néptánccal illetve furulyaoktatással töltöttük ki a 2.5 órás blokkot. A 4 rendelkezésre álló esténkből kettő este táncházba látogattunk ahol a diákok tovább mélyíthették tánctudásukat illetve hangszerismeretüket, egyik este tábortűz és meseerdő segítségével tanulhattak népdalokat és tanulhattak bővebben a keretmeséről, illetve az második esténken gitár kíséretével modernebb dalok is elhangzottak.
Az utolsó, ötödik napon a diákok bemutatták az elmúlt 5 nap eredményét a szüleiknek: mindhárom korcsoport külön színdarabbal lépett fel, illetve külön furulya bemutatót tartott, majd zárásul mind a 24 diák közösen bemutatta frissen elsajátított néptánctudását.
- Ausztrália (Gold Coast): A tábort 2019 szeptember 28-október 4 között tartottuk meg a Sunshine Coast Recreation Centre-ben. A táborban 35 gyermek 6 kisegítő vett részt. A tábort a Brisbani és a Gold Coast-i magyar iskola gyerekeire alapoztuk. A tábor során a gyermekek délelőttönként magyar órákon, délutánonként cserkészfoglalkozáson, illetve olyan szabadidős programokon vettek részt. A magyar órák során a magyar nyelvtan, írás és olvasás volt a központban, amit a tanárok feladatlapok összeállításával, mesékkel, énektanulással és játékokkal valósítottak meg. A gyerekek tudása életkoruktól függetlenül nagyon eltérő volt, ezért a csoportbontást nem életkor, hanem a gyerekek magyar nyelvhasználati képességeik alapján osztottuk be. A tanítás mindennapos része volt a kézműves foglalkozás. A tábori élet szerves részét képezte a cserkészet, amely keretként szolgált a mindennapok levezetésében. A cserkészfoglalkozások során a gyerekek megismerték a cserkészet alapjait, nemzeti jelképeinket, megtanulták a cserkészindulót, és az alakit. A visszajelzések alapján a gyerekek nagyon jól érezték magukat és szüleik is elégedettek voltak. Véleményem szerint az eszköz, amely fenn tudja tartani az egész évet lefedő rendszerességet, az a Magyar Iskolával kiegészített cserkészet, amelynek csúcspontja a tábor.
- Venezuela: Játékokkal egybekötött iskolatáborban, a karib-tengeri Margarita szigetén tölthettek el tíz napot a gyökereiket jobban megismerni kívánó, Venezuelában élő magyar gyerekek és fiatalok. Bár a Szent István és Szent Erzsébet cserkészcsapatok létszáma az utóbbi évek kedvezőtlen gazdasági helyzete miatt jelentősen megfogyatkozott, a 25 táborlakó nagy kedvvel, elszántsággal és lendülettel vetette bele magát a foglalkozásokba.
Az idén negyedik alkalommal, 2019. augusztus 1-11 között megrendezett programsorozat vázát a délelőttönként a pálmafák alatt, közvetlenül a tengerparton kialakított szabadtéri tanteremben megtartott magyar órák alkották. Az interaktív, játékokkal színesített órák a Szegedről érkező Szeghalmi Zsoltnak köszönhetően egyszerre voltak hasznosak és szórakoztatóak. A 8 és 18 év közti diákok különböző érdeklődési köreit figyelembe véve a tanórák nyelvi, történelmi, földrajzi, kulturális, tudományos, sport, gasztronómiai és egyéb, magyarságismerettel kapcsolatos témákat érintettek. A tábor végére a gyerekek elsajátították a cserkészethez és az alapvető társalgáshoz szükséges szókincset, megtanultak bemutatkozni és kérdéseket feltenni, elénekelni a Himnuszt vagy olyan népdalokat, mint a Tavaszi szél, a Hull a szilva a fáról vagy a Pál, Kata, Péter.
A Margarita szigetén táborozók a televíziótól és egyéb, modern technikai eszközöktől elzárva, a paradicsomi környezetet maximálisan kihasználva egy rövid időre megfeledkezhettek az amúgy rendkívül nehéz helyzetben lévő ország gondjairól, és kicsit úgy érezhették, hogy idén nyáron Magyarországon is jártak.
- Argentína és Uruguay: fontos központ a dél-amerikai iskolatáborok szervezésében. Ezért nagy öröm számunkra, hogy a Buenos Airesi közösség felvállalta ennek a tábornak a megszervezését. Az ottani Zrinyi ifjúsági kör tanárai és vezetői vállalták a tábor szervezését. 84 résztvevő, 12 tanár, 4 szervező, 1 fényképész, 1 kísérő és 5 vendég vett részt. Összesen 108 személy! Öt napig tartott, július 6-tól 10-ig, a tél közepén, Anisacate faluban, Córdoba megyében, Argentínában. Nem tartjuk kizártnak, hogy a következő 2-3 évben valahol máshol is indíthatunk csapatot ha tudjuk folytatni ezt a munkát.
Három nagy közösség: Cordoba (25) Buenos Aires (22) Montevideo (20)
Öt kisebb közösség: Chaco (5) Mendoza – La Rioja (6) Misiones (4) Jujuy (2) Bariloche (2)
Ez egy történelmi lépés, hogy ennyi embert egy helyre tudtunk hozni és közössen megszervezni a tábort. Sokat várunk a jövőben ettől a kezdeményezéstől.
- New Zeland: A 2019-es aucklandi gyerektábor október 6-11-ig az Auckland melletti Huia-ban, a Kiwanis Lodge-ban került megszervezésre és több szempontból is rendhagyó volt. A tábor felépítése a cserkészet mint eszme köré épült, most először itt Aucklandban. A táborban 40 gyermek és 8 kisegítő vett részt. A táborban fontosnak tartottuk, hogy akik nem Magyarországon nőnek fel, ugyanúgy megkapják a lehetőséget, hogy magyarként élhessenek, hogy ismerjék a kultúrájukat, az országukat mind földrajzilag és történelmileg, mind a társadalmi berendezkedés szintjén. Egy igen színes program keretében mutattuk be a Rákóczi kort, táncokon, néprajzi és történelmi előadásokon keresztül. Természetesen a magyar nyelv és irodalom óra sem maradt el egyik nap sem. Esténként a tábortüzek, néptánc órák, meseerdő valamint a ügyességi játékok töltötték ki. A tábor minden nehézségével együtt nagyon sikeres volt és reményeink szerint a jövőben is folytatódni fog.
Fejlesztéseink ebben az évben:
Az idén több fejlesztést is végrehajtottunk a projekt tervezésében és levezetésében. Ezek főleg a szervezőknek és a tanároknak fognak majd segítséget nyújtani:
- A honlapot rendszeresen fejlesztjük, így egyre több és több hasznos Iskolatábor (jpg) információ található meg rajta. Erre rendszeresen feltesszük a legújabb információkat a táborokkal kapcsolatban. Minden szakmai anyag amit kidolgozunk is felkerül, így is segítve a táborok szervezését.
- Elkészítettük az idei évre a kerettörténet füzetet: Rákóczi kora és a szabadságharc
- Egységes kinézetű plakátokat terveztünk, ami a projekt arculatát egységesíti, így már felismerhetőbb lesz a brand a jövőben. Ahogy szerveződnek a táborok úgy látjuk, hogy ez is mennyire segített abban, hogy megteljenek táboraink.
- Kidolgoztunk egy kérdőívet az iskolatáborok tervezéséhez. Reményeink szerint ez segíti és gyorsítja a szervezést. A szervezőknek és nekünk is sokkal egyszerűbb és átláthatóbb lett a táborok megvalósíthatósági tervezete
- Szakmai beszámolókra is készítettünk egy kérdőívet, így a táborok tapasztalatait és nehézségeit átláthatóbbá tettük. Így könnyebb a kiértékelés és segít a következő táborok szervezésében
- Beszereztünk minden tábor számára egy csomag társasjátékot és könyvet. Ezekkel szeretnénk segíteni a tanárok munkáját. Ezeket a társasjátékokat már eljuttuk a megfelelő helyszínekre
- Kidolgoztunk egy egységes munkaterv és tanmenet is. Ezt megosztottuk a szervezőkkel, várjuk a szakmai visszajelzéseket így jövőre remélhetőleg már egy közös tanmenettel lehetne nekiállni a szervezésnek
- Ahogy a táborokat szervezzük egyre több helyről sikerült már begyűjteni szakmai anyagokat, amelyeket a honlapon keresztül megosztunk
- A Chicagói iskolának sikerült bejegyeztetnie magát mint egy hivatalos nyelvi iskola Illinois államban. Ezt a cserkészet, az iskola és az iskolatábor együttműködésének köszönhetjük.