
Nem egészen 5 hónap telt el a II. Írországi Diaszpóra Iskolatábor 2023. november 4-i zárása óta, és már akkor tudtuk, hogy a következő tábort a tavaszi szünetben fogjuk megtartani valamivel több résztvevővel és önkéntessel az Olimpiai Játékok témájában.
Nagy lelkesedéssel álltunk neki a szervezésnek ebben az évben is, amiben nagy előnyünkre szolgált az, hogy csak pár hónap telt el a II. Diaszpóra Tábor óta, így még frissen éltek bennünk az élmények, a programok és az önkéntesek feladatainak kialakításában.
Ebben az évben a Diaszpóra Iskolatáborok témája az Olimpiai Játékok voltak, amire mindannyian izgatottan készültünk, hisz tudtuk, ez lesz az egyik legnépszerűbb tábor, mert a mozgás, a sport a táborozók mindennapi életüknek eleve a része, így most a magyar vonatkozású versenyekről és olimpiai bajnokokról is hallhatnak, és a tábor ideje alatt néhány sportot ki is próbálhatnak, összesen 7 sportágban mérhették össze tudásukat.
Mottónknak Hosszú Katinka úszó szavait választottuk: „A sport és az Olimpia sokkal több, mint érmek és eredmények. Ez életforma!”
Kicsik és nagyok, lányok és fiúk, Dublinból, Waterfordból, Wexfordból, Corkból, Carlow-ból, Kilkennyből, Tipperary-ből, sőt! még Észak-Írországból is hihetetlen nagy lelkesedéssel és várakozással élték át azt a 6 felejthetetlen napot, amit ez a tábor adott, ami a sportról, a célról, a kitartásról, az önbizalomról, az akaraterőről, a sikerről, a türelemről, az alázatról szólt, és nem utolsósorban az összetartozásról és a csapatmunkáról.
A tábor ideje alatt egy éremtáblázat volt látható kivetítve minden étkezésnél, amin a táborozók végig tudták követni a pontszámaikat. A délelőtti tanórákon és foglalkozásokon is lehetett pontokat gyűjteni, nemcsak a délutáni sport programokon.
Az ébresztő, a reggeli torna és a reggeli elfogyasztása után keddtől péntekig a délelőtti órákban 1 órában az olimpiai játékokról tanultunk, annak jelképéről, az olimpiai hagyományokról vagy éppen az Olimpia történetéről.
Minden nap 10.00 órától Sebestyén néptánc tanításával, moldvai táncokkal, illetve Zsuzsa népdalcsokor összeállításával emeltük a tábor hangulatát.
A délelőtt mindig a kézműves-foglalkozással zárult, ami Bertold vezetésével történt. Ezen a foglalkozáson volt olimpiai ötkarikákból álarc készítése, olimpiai dobogó készítése, krétával való rajzolás az udvaron az olimpia témájában és tojásfestés a tojástartó készítésével.
A csendes pihenő után délutánonként a cserkészek teljesítménytúrát, ügyességi játékokat, különböző labdajátékok bajnokságát, illetve a lövészetet/íjászatot szervezték meg. A tábortűznél szó esett a zöld energiáról, a víz fontosságáról, amit kiselőadással színesítettek a könnyebb beszédértés érdekében.
A tábor egyik legizgalmasabb programja a szerda délutáni vízilabda meccs volt, amit a 20 km-re található Fermoy nevű kisváros uszodájában rendeztünk meg. A nagyobbaknak még úszóverseny is volt. Fantasztikus védéseket láthattunk!
A tábor legnagyobb meglepetése: Gyurta Dániel, háromszoros világbajnok úszónk videóüzenetet küldött, amiben üdvözölte a tábor összes résztvevőjét!
A búcsú napján, szombaton is még egy izgalmas program várta a táborozókat az Olimpiai Záró ünnepség kezdete előtt. A szabadulószoba egy nagyon kitűnő programnak tűnt.
A tábor zárásaként a mini-olimpiát egy záró ünnepséggel fejeztük be, ami a bevonulással kezdődött az olimpiai himnusz dallamára, minden résztvevő kezében egy ország zászlajával, majd Berki Emese cserkész csapatparancsnok beszédével megkezdődött a műsor, ami a 2 néptánccal indult. Ezután 2 népdalt énekeltünk, majd megálltunk 2 sorba az olimpiai dobogó 2 oldalára és egyesével, mind a 28 táborozó és 10 önkéntes megkapta a nyakába az érmet és átvette az oklevelét, amiket az első 3 helyezett kapott meg először.
Nagyon megható pillanatokat éltünk át ezen a napon, hisz mindenki részese lehetett egy hosszú, de nagyon sok élménnyel teli tábornak. Sok életre szóló tapasztalatot szereztünk, és az utolsó napon talán már az újonnan érkezők is átélhették azt, amit csak akkor tud meg az ember, ha eljön az írországi diaszpóra iskolatáborba!
Szeretnénk megköszönni a Külföldi Magyar Cserkészszövetségnek és a BGA-nak az írországi diaszpóra táborban résztvevő gyermekek nevében, hogy ebben az évben is lehetőséget teremtettek arra, hogy az itt élő gyermekek és diákok olyan környezetben sajátítsák el tudásukat, ahol élménypedagógiai módszerrel, játékosan, magyar tudásukat és identitásukat megerősítve térjenek haza.
Továbbá köszönetünket fejezzük ki Berki Emese csapatparancsnoknak az előkészítő munkáját és a tábor lebonyolítását!
Hálával tartozunk a táborban résztvevő összes önkéntesnek, akiknek a lelkiismeretes hozzáállásuk és kitartó munkájuk nélkül nem lehetett volna ilyen színvonalas és értékteremtő az idei diaszpóra tábor.