KMCSSZ Iskolatábor Projektbeszámoló


Háttér információ

2020 elején még nagy erőkkel készültünk projektünk harmadik évére és reménytelien tekintettünk az előttünk álló évre. A 2019-es év sikerei után volt is okunk a bizakodásra, hiszen 4 kontinensen 15 tábort szerveztünk volna, ismét öt táborral növelve az eddigiek számát. A szervezők már januárban nagy lelkesedéssel álltak neki a táborhelyszínek kijelölésének, heti megbeszéléseket tartottak a programokról, a tananyagok feldolgozásáról és elkészültek az anyagok a kerettörténethez is. Januárban még sikerült megszerveznünk Argentínában a II. Diaszpóra tábort több mint 80 résztvevővel, de márciusra elért mindenkit a járvány okozta korlátozás és már láttuk, hogy a tavaszi és a nyári szünetbe tervezett táborainkat kényszerűségből le kell majd mondanunk. Bizakodtunk, hogy talán átszervezésekkel a nyár végén még meg tudjuk szervezni az elmaradt táborokat, de sajnos anyagi keretek hiányában ez lehetetlenné vált. Az idő előrehaladtával láttuk, hogy 2020-ban már nem lesz sem alkalmunk, sem lehetőségünk több tábor megszervezésére, így minden erőfeszítésünkkel 2021-re koncentráltunk, az iskolatáborok szervezőcsapataiban pedig addigis tartjuk a lelket.

A háttérben mindvégig folyamatosan keményen dolgoztunk, hogy a múlt évből valamit megmentsünk. A Nemzetpolitikai Államtitkársággal átstrukturáltuk a projekt forrásait. Ennek köszönhetően, a projektet sikerült fenntartani: megújítottuk az elektronikus tartalmakat, dolgozunk egy felhasználóbarát magyarságismereti tananyagon, elkészültek a magyarul tudó cserkészbabák a táborok részére, és nem utolsó sorban kidolgoztunk a 2021-es évre egy kerettörténeti módszertani anyagot annak könnyebb átadására.

Ennek köszönhetően, januárban nagy sikerrel megszerveztünk egy tábor Új-Zélandon. Ausztráliában, Gold Coaston lefoglaltuk a táborhelyet és még a hivatalos hirdetés előtt megtelt a létszám. Az első két tábor tapasztalataiból kiindulva a szülők nagyobb létszámban engedik a táborokba a gyerekeiket, mint a járvány előtt. Ez is mutatja részünkre, hogy a program iránt megvan az igény, ez erőt ad számunkra a munka folytatására.

 

 

A projekt szervezeti struktúrája és céljai

A projektet továbbra is Szórád Gábor vezeti, az ő munkáját segíti szakmai oldalról Tóthné Kollár Kata, a KMCSSZ oktatásért felelős vezetője. A New Yorktól távolabb eső régiókhoz iskolatábor-megbízottakat kértünk fel, akik segítenek a helyi koordinációban. Idén az előző évi Hungarikumok kerettörténetet használjuk.

A projekt céljai és minimális elvárásai:

  • Célközönség

Minden 8 és 14 év közötti magyarul beszélő gyermeket szeretettel hívunk és várunk! (Több helyről kérték, hogy az alsó és felső korhatárt szélesítsük. Ezt hivatalosan nem tennénk meg, de közös megegyezés alapján, egyéni igények szerint változhat 6 és 17 év közé)

  • Minimális szakmai elvárás

Célunk magyar környezetet teremteni, amelyben külföldön élő, magyar származású, magyarul beszélő gyerekek testi és lelki biztonságban magyar nyelvkészségüket fejlesztik. Az iskolatáborban két hét alatt a napi 5 tanítási órán kívül magyar nyelvű aktivitást, délutánonként szakköri foglalkozásokat, kirándulásokat és strandolási lehetőséget ajánlunk. Mindezt kortárs közösségben, életkornak, nyelvismeretnek megfelelő csoportban, felkészült Kárpát-medencei, helyi képzett magyar tanárokkal, kiváló cserkészvezetőkkel végezzük. Ezek mind vidám nyaralássá varázsolják az iskolát. A tábor hossza minimum öt nap, amelyben legalább 25 diák vesz részt.

  • A 2021-22 iskolatábor helyszínei
HELYSZÍN IDŐPONT HÁNY NAP Gyerek

#

Lehetőség, illetve
 helyzetjelentés
Auckland, Új-Zéland Január 6-12. 6 20 Megszervezve, kifizetve
Gold Coast, Ausztrália Április. 12-17. 6 34 Megszervezve, kifizetve
Chicago, IL, USA Június 12-19. 6 24 Megszervezve, kifizetve
Fillmore, NY, USA Július 3-17. 14 22 Megszervezve, kifizetve
Tel-Aviv, Izrael Nov. 29-Dec. 5 6 20 Megszervezve, kifizetve
Sydney, Ausztrália Szeptember 21-26 6 50 Elhalasztva
London, Anglia Október 6 50 Elhalasztva
Seattle, WA, USA November 24-28 5 25 Megszervezve, kifizetve
Brazilia Január 20-25, 2022 6 20 Szervezés alatt, kifizetve
Auckland, Új-Zéland Január 14-20, 2022 7 30 Szervezés alatt, kifizetve
Cordoba, Argentína Április, 2022 7 80 Szervezés alatt, kifizetve

 

Idén minden régióban folyamatosan figyelemmel kísérjük majd a járványügyi helyzetet, és csak akkor adunk engedélyt egy tábor megszervezésére, ha teljes biztonságban tudjuk a gyerekeket és a tanárokat táboroztatni. Ettől függetlenül nagy reményeink vannak, hogy a tavaly kitűzött céljainkat idén megvalósíthatjuk.

Hol állunk most

  • Fillmore, NY: A KMCSSZ fillmore-i Nyári Magyar Iskolatábora évtizedek alatt széleskörű ismeretségre tett szert a diaszpórában élő magyarság körében. Idén az 53. tábort szervezték meg 2021. július 3-17. között a Sik Sándor Csekészparkban. Az idén a járvány végett kisebb létszámban, de ugyanazon a magas szinvonalon tartottuk meg. A táborban 23 gyermek és 18 felnőtt tanitó és kisegitő személyzet vett részt. A diákoknak fele NEM cserkész és azoknak egy jelentős részének ez volt az első akármilyen tipusu tábora.
  • A célok megvalósulása:

A tábort az idén nem hírdettük meg a szokásos folyamatokban. Kis létszámot szerettünk volna biztositani a járványra való tekintettel. KIVÁLÓ összmunka folyt a résztvevő tanárok között. A téma a többi Diaszpóra Iskolatáborhoz hasonlóan a Magyar Hungarikumok votak. (itt észrevételként megjegyzendő, hogy a rövid Hungarikum filmek amiket a magyar állam készített túl magas szintűek a diaszpóra gyerekeknek) Az elkészült kerettörténet füzetet használták a törzsel és ebből az anyagból születtek a délelőtti jelenetek, amiket az osztályoknak mutattak be. Nem volt szokásos Letchworth-i kirándulás, helyette Genessee folyó gyalog túra volt..

A kitünően sikerült záróműsorban előadták a jeleneteknek egy részét. Két verset tanúlt meg minden diák két hét alatt. A nyertesek a záróműsoron adták elő verseiket. A műsor végén – moldvai/ csíki táncokat táncoltak, a szülőket is bevonva.

  • Előretekintés a jövőre és konkluziók:

Arra jöttünk rá, hogy a délutáni programokat blokként kéne kitervezni, hogy könnyebben lehessen variálni., hoszen rengeteg egyeztetést és rugalmassággal járt a program levezetése.

Érezhető volt a gyerekeken az hogy 1.5 évig nem socializálódtak. Nem tudtak játszani együtt és kidolgozni a problémákat egymás között. Az online tanulás is meghozta a negatív hatását. Olyat is néznek a gyerkeke a netten, amit nem kéne nézzenek.

Összességében, felbecsülhetettlenül felemelő  volt, hogy megtartottuk a tábort a diákok részére különösképen. A Szövetségnek, Diaszopra Iskolatábor Projektnek és Központi Parknak szintén fontos volt más-más szempontból. Ezenkívül megmutattuk a magyar társadalomnak, hogy a cserkészet megbírkózik minden helyzettel és az ifjúságnevelésért mindent megtesz ami szükséges.

  • Chicago, IL: A második Midwest Iskolatábor 2021. június 14-18. között került megvalósításra, Chicago külvárosában, Palatineban, egy amerikai református templomban, ahol az Iskola év közben bérel helyet. A templomnak nagy kertje van, több füves rész, igy leginkább kint zajlott a tanítás és tábori hangulat volt.
  • A célok megvalósulása:

A tábor egy hetes volt és napközi, reggel 8-tól délután 4 óráig. A tábor előtt 2 hónappal készítettünk felmérést a szülők között és akkor kb. 50% jelezte, hogy talán elengedné a gyereket ottalvós táborba és 50% talánt írt a napközi táborra is. Szerencsére jó irányba változott a helyzet és sikerült 24 diákot fogadni a napközi táborba. Délelőtt oktatás volt és délután kirándulásokat rendeztünk, három délután – voltunk viziparkban, a botanikus kertbe és minigolfozni.

A tábor témája a cserkésztörténelem és praktikák voltak. 24 diák tanult a cserkész történelemről és gyakorlati tudnivalókról. A diákok közül ketten nem voltak cserkészek, de ők is élvezték a tábort és sok újat tanultak. A tábor utolsó napján, sikerült az írásbeli és gyakorlati vizsgát levezetni. 23 diák vizsgázott és 20-nak sikerült a vizsga minden része. A táborban 7 tanár vett részt. A cserkész vezetők tanították délelőttönként az anyagot és Szécsi Emese, vezette a kézügyességet.

A diákoknak volt alkalmuk sportolni és játszani is – népjátékokat és dalokat is tanultunk. A diákok nagyon örültek az együttlétnek, a kirándulásoknak és a vizsga sikerének.

  • Előretekintés a jövőre és konkluziók:

Az iskolatábort tervezzük évente folytatni! A diákok és tanárok is mindkét évben jól érezték magukat és jó eredményeket értünk el. Szeretnénk az első, 2019-es tábor mintáját követni és a jövöben egy hetes, ottalvós tábort rendezni a YMCA táborban, Wisconsinban. A YMCA tábor vezetői idén és a jövőben is szívesen várnak minket.

A nehézség minden évben a tanárok megtalálása – a helyi iskola tanárok és cserkész vezetők kiégnek bízunk benne jövőre már szabadon tudnak utazni USA és Magyarország között és nagyobb körben tudunk tanárokat keresni.

  • Nagy Brittania (London): Sajnos a tábor Londonban is le kellett mondani a járvány elhúzódása véget. Nagyon sokat tanakodtunk, de úgy láttuk, hogy meghaladná a lehetőségeinket egy tábor megszervezése ebben a helyzetben. Jövőre újra megpróbáljuk hiszen mindenki nagyon várta ezt a tábort, hiszen 2019 sikere nagy lökést adott az ottani közösségnek és magyar iskolának.
  • Ausztrália (Gold Coast): A IV. Diaszpóra Iskolatábort 2021 április 12-17-ig tartottuk, melyen 35 gold- coasti és brisbanei gyerek, 4 tanár és 3 segitő  vett részt, a Gold Coast egyik legszebb részén elterülő  Tallebudgera-i Recreation Centre-ben.  (Cim: 1525 Gold Coast Hwy, Palm Beach North QLD 4221)
  • A célok megvalósulása:

Célunk volt, hogy a táborban a gyerekek fejlesszék magyar szókincsüket, nyelvtudásukat,  megismerjék a magyar hungarikumok egy részét, mely az idei táborprogram volt, és továbbfejlesszék valamint elmélyitsék az előző táborokban szerzett cserkész  tapasztalataikat, barátságaikat.

A gyerekek 4 csoportra voltak osztva tudásszint szerint, és minden nap 4 órát tanultak. A cserkész élet szerves része volt táborunknak. Zászlófelvonás minden reggel, imával, és esténként a zászlólevonás jelentéssel. Cserkész zászlót, és tábori pólót is készitettünk.

Délutánonként különböző programokon vettek részt a gyerekek. Falat másztak, kenúztak, és az úszó medencét is örömmel használták, természetesen minden programon hozzáértő vezetők vigyáztak rájuk. Az elmaradhatatlan számháborút élvezték nagyon, nem beszélve a különböző vetékedőkről, népdaltanulásról és a néptánc órák sikeréről. Szerencsések voltunk, az egyik tanárnő, zenetanár, igy mindenki, aki játszik hangszeren, elhozhatta hangszerét.  Élménydús volt a tábor, eddig ezen a táboron érezték legjobban magukat a gyerekek.

  • Előretekintés a jövőre és konkluziók:

A program mint olyan,  befejeződött, de természetesen állandó szervezések,a kapcsolatok fenntartása által, a „program” folytatódik! A gyerekeket próbáljuk összetartani, cserkészfoglalkozásokat szervezni, bár nincs cserkészcsapatunk. Véleményünk szerint, amennyiben ki tudnánk képeztetni vezetőket, lennének követők.

Nagy a bánat a 14 év feletti fiatalok körében. Az idén még elvittük Őket, de a következő táborból már, koruknál fogva sajnos kimaradnak. Esetleg az Ő számukra valamilyen megoldást próbálunk találni (nagyon jó néven vennék a gyerekek is és a szülők is).  Mindenképpen szeretnénk folytatni a táboroztatást, de sajnos anyagi támogatás nélkül nem tud megvalósulni a tábor ezt igy a negyedik tábor levezetése után, sajnos ki tudjuk jelenteni.

  • Argentína és Uruguay: fontos központ a dél-amerikai iskolatáborok között, ahol tavaly is nagylétszámú tábort bonyolítottunk le. Ezért nagy öröm számunkra, hogy a Buenos Airesi közösség, a helyi Zrínyi Ifjúsági Kör tanárai és vezetői felvállalták a tábor szervezését. A III. Diaszpóra Iskolatáborra már most nagy az érdeklődés. Nagyon pozitív hatással van az ottani közösségre, hogy a fiatal cserkészvezetők is bekapcsolódnak a projektbe és örömmel tanítják a magyar nyelvet és kultúrát. Sokat várunk a jövőben is ettől a kezdeményezéstől. A járványra való tekintettel elhalasztottuk a tábor időpontját októberről a jövő év februárjára. Igy a braziliai tábornak is hathatós segitséget tudnak adni.
  • New-Zéland: A 2021-es aucklandi gyerektábor január 8-12. között az Auckland melletti Whatipu-n, a Whatipu Lodge-ban került megszervezésre. Az országban jelenleg közösségi szinten nincsen jelen a koronavírus, ezért a tábort minden korlátozás nélkül megtarthattuk. A helyszín és a rendelkezésre álló tanári kapacitás korlátai miatt elsősorban a nagyobb gyerekeknek szerettük volna a táborozás lehetőségét felajánlani, ezért a tábort 12-18 éves fiatalok számára hirdettük meg. Az 5 napos táborban összesen húsz gyerek vett részt, tizenhárman Aucklandből, öten New Plymouth-ból és ketten Tokoroából érkeztek. A tábor felépítését a megadott tematika (Hungarikumok) alapján állítottuk össze.
  • A célok megvalósulása:

A táborozó gyerekek közül többen csak az elmúlt években érkeztek Új-Zélandra, és eddig túlnyomórészt Magyarországon jártak iskolába, de a többség már itt Új-Zélandon született. Ez a vegyes összeállítás, illetve a pedagógusok magyar beszédre ösztönző munkája nagyon eredményesnek bizonyult: a tábor során a gyerekek végig magyarul beszéltek, és akik eleinte kissé visszafogottabbak voltak, azok is nagy fejlődést mutattak az ötödik nap végére. Azokban a családokban, ahol a magyar csak származási nyelvként van jelen, több szülő is jelezte, hogy a tábort követően a gyereke kezdeményezte, hogy innentől a magyarul beszéljenek otthon.

A tábor során kreatív és élményalapú feladatokkal adtuk át az ismeretanyagot a hungarikumokról. Olyan alkotások és élmények születtek, amiket a gyerekek szívesen mutattak és meséltek a szüleiknek otthon, és még sokáig emlékezni fognak rájuk. Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk a gyerekektől és a szülőktől a táborról.

  • Előretekintés a jövőre és konkluziók:

Közkívántra jövőre egy kicsit hosszabbra, hét naposra tervezzük a tábort, 2022. január 9-15. között, ahol az utolsó napon a gyerekek családjai is részt vesznek.

Fontos megemlíteni, hogy a jó tematika sikeres megvalósítása a programra való alapos előkészületnek is köszönhető volt. A tanárok mögött nagy szakmai tapasztalat áll, és remekül kiegészítették egymást a program megvalósításában. A szervezők a tábor programját, illetve feladatbeosztását három 2 órás megbeszélés során állították össze. Összességében a táborra több héten át készültek.

  • Tel-Aviv, Izrael: A tábort november 28 és december 5 között tartottuk meg a Hanukkah ünneppel összhangban. A táborban 20 gyermek vett részt teljes időben, mig az utolsó napokra többen is érkeztek. Ez bár elmaradt az előzetes várakozásainktól, nem valtunk szégyent, hiszen kis létszám is siker egy teljesen új közösségben. Magyarországról, a diaszpórából és a Vajdaságból is voltak vezetők.
  • A célok megvalósulása:

A táborban résztvevő Izraelben élő magyar gyerekeknek bemutatni és mélyebb ismereteket átadni a Hungarikumokról. A tábor folyamán a következő Hungarikumokról tanultak a résztvevők: szikvíz, dobostorta, Béres Csepp, Hortobágyi Nemzeti Park, kilenclyukú híd, gémeskút, kürtöskalács, kalocsai fűszerpaprika, torockói épített környezet, huszárok, betyárok, csárda, matyó hímzés, kilenc magyar kutyafajta, tiszavirágzás, Puskás Ferenc élete és munkássága stb. Különböző módszertanok alkalmazásával került átadásra a Hungarikumok „tananyag”. Ezenkivül a következő célokat értük el:

  1. Az izraeli magyar gyerekek közötti kapcsolatépítés, ismerkedés elősegítése
  2. Magyar közösségi élmény átadása
  3. Erkölcsi nevelés, szemléletformálás, értékrend átadása
  4. Magyar nyelv, történelem, földrajz és kultúra megélése és mélyebb megismerése (néptánc, népdal, népművészet, Matyó hímzés): Gyakorlatban is kipróbálhatták a Matyó hímzést, illetve több népdalt is megtanultak: Hej Dunáról fúj a szél, Tavaszi szél stb.
  5. Magyar nemzeti identitás megerősítése (például Magyar Himnusz megtanulása)
  • Előretekintés a jövőre és konkluziók:

A programban a tervezett célokat megvalósítottuk, a programot erre az évre befejezettnek tekintsük, de a 2022-es évben szeretnénk ismét tábort szervezni. Nagyon jó lenne, ha lenne folytatása a tábornak. A szülők, a résztvevő gyermekek és a magyar közösség visszajelzései nagyon pozitívak. Mindenki örült hogy egy olyan tábor került megszervezésre, ahol a magyar kultúra, hagyományok megismerése volt a cél, illetve a magyar nemzeti identitás megerősítése. A szülők külön kiemelték, hogy nagy élmény volt számukra, hogy a tábor záróműsorán magyar nyelvű előadást tartottak a táborban résztvevő gyerekek.

Nehézségek: Voltak olyan gyerekek, akik nem beszélték a magyar nyelvet, de ezt megoldottuk. Minden gyermek magyar nyelve  fejlődött, szókincsük gazdagodott.

  • Ausztrália (Sydney): Sajnos a járványra való tekintettel a tábort le kell mondanunk. Szdnez teljes lezárásban van és márciusig nincs elérhető időpont a bérlésre. Ezért a tervezőcsapattal úgy döntöttünk a tábort elhalasztjuk egy meg nem határozott időpontra.
  • Seattle, WA: Az idei tábor 2021 November 25-28 Redmond, Washingtonban került megrendezésre. A táborban 22 gyermek vett részt. A fele körülbelül Washingtonból, másik fele Oregonból érkezett. Rajtuk kívül a Seattle-i magyar iskola, és a cserkészet meglátásom szerint mindenképp profitáltak a programból, az egész Seattle-i magyarság is, illetve mivel Portland és környéke is be lett vonva, így ők is ( például ott zajló cserkészkedés) ugyanúgy. Helyi magyar bőrdíszműves, kürtöskalácskeszítő, matyó süti készitők is be lettek vonva. A program egy hibrid, napközis megoldás a Covid járványra való tekintettel.
  • A célok megvalósulása:

A táborban résztvevő magyar gyerekeknek bemutatni és mélyebb ismereteket átadni a Hungarikumokról. Ezenkivül a következő célokat értük el:

  1. gyerekek közötti kapcsolatépítés, ismerkedés elősegítése
  2. Magyar közösségi élmény átadása
  3. Erkölcsi nevelés, szemléletformálás, értékrend átadása
  4. Magyar nemzeti identitás megerősítése
  • Előretekintés a jövőre és konkluziók:

A 2022-es évben szeretnénk ismét tábort szervezni. A programot mindenképp tervezni szeretnénk jövőre is, remélhetőleg addigra már nem merül fel többet a pandémia végett  helyszín keresési probléma, ami az egyetlen nehézség volt az idei táborhoz történő felkészülésben. A program kidolgozása már rutinos és kialakitottuk a rendszert amit leirtunk és ezt fel tudjuk használni minden évben, igy nem kell újra és újra kitalálni.

  • Brazilia: Egy új lehetőség, Braziliában tartani tábort az ottani gyerekek számára. A szervezés már nagyban folyik, nagyon lelkessek és ha a járványügyi helyzet nem lesz rosszabb akkor argentin tanárok segitségével meg tudjuk szervezni a tábort. A tábor időpontja 2022 január 20-25. Kb. 20 gyerekre számitunk és 6 napos lesz. A program nagy segitség lesz, hiszen a járvány végett, minden magyar közösségi összejövetel leállt, igy a cserkészet is. Ez egy kitünő alkalom, hogy újrainditsuk az ifjusági munkát a közöségben.
  • Texas: Még egy új helyszinnel bővült az iskolatáborok köre. Austin, Dallas és Houston városok együtt fognak tartani tábort. Már régóta fontolgatják egy cserkészcsapat inditását is, igy egy játékos iskolatábor ami felméri a gyerekek nyelvszintjét és lazább körülményeket biztosit mint egy cserkésztábor pont az amire szükségük van. A cserkészvezetők készen állnak segiteni Kaliforniából, igy a vezetők már biztositva vannak. Az igényfelmérésre több mint 50 gyermek jelentkezett. Ez meghaladta a várakozásainkat. Az időpontot is leszögeztük: 2022 március 17-20. A szervezők nagyon lelkesek.
  • Sarasota, FL: A járványügyi intézkedések feloldásával megnyiltak a táborozóhelyek, igy 2022 március 11-16 között lefoglaltuk a helyszint. Az első felmérések szerint 20 diákot tudunk összehozni. A tanári gárda is nagyjából összeállt. A program kialakitásán dolgozunk.

 

Fejlesztéseink ebben az évben:

Több fejlesztést is végrehajtottunk a projekt tervezésében és levezetésében. Ezek főleg a szervezőknek és a tanároknak nyújtanak segítséget:

  1. A honlapot rendszeresen fejlesztjük, így egyre több hasznos információ található rajta. Rendszeresen feltesszük a legújabb információkat a táborokkal kapcsolatban. Minden kidolgozott szakmai anyag felkerül, így is segítve a táborok szervezését.
  2. Elkészítettük már tavaly a kerettörténet füzetet a hungarikumok témában
  3. Készitettünk több tananyagot, hogy segitsük a most újonnan bekapcsolódó tanárok munkáját
  4. Az iskolatáborok tervezéséhez kidolgozott kérdőívet továbbfejlesztettük. Reményeink szerint ez segíti és gyorsítja majd a szervezést. A szervezőknek és nekünk is sokkal egyszerűbb és átláthatóbb lett a táborok megvalósíthatósági terve.
  5. A szakmai beszámolókhoz is készítettünk egy kérdőívet, így a táborok tapasztalatai és nehézségei átláthatóbbá váltak, ezáltal könnyebb a kiértékelés és segít a következő táborok szervezésében.
  6. Elkészítettünk “magyarul beszélő” cserkészbabákat, amik reményeink szerint segítenek majd a kisebb korosztálynál magyarul beszélni.
  7. Újabb program hálókkal bővitettük az elérhető programokat. Igy bárki be tud kapcsolódni a programba és ezek segitenek egy program levezetésében.

A 2021. év táborai:

HELYSZÍN IDŐPONT HÁNY NAP Gyerek
Auckland, Új Zealand Január 6-12 6 20
Buenos Aires, Argentina január 4-től 11-ig 6 84
Gold Coast, Ausztrália Április. 12-17 6 34
Chicago, IL, USA Június 12-19 7 25
Fillmore, NY, USA Július 3-17 14 30
Seattle, WA, USA November 25-28 5 20
Tel Aviv, Izrael November 29- December 6 6 25

 

 

Diasor bemutató letöltése 

 

 

2021. december 23.