Diaszpóra iskolatábor Új Zealandban


Az első új-zealandi cserkésztábort 2019. október 6-11. között rendezték meg Aucklandban, ahova Wellingtonból és Christchurch-ből is érkeztek gyermekek. Ezen közel negyven gyermek és egy tucat felnőtt – szülők, segítők – vett részt, az itteni tavaszi szünet második hetében.

Évek óta rendeznek itt tábort az új-zélandi magyar gyerekeknek, azonban cserkésztábor még nem volt, és mivel Szórád Gábor, a Külföldi Magyar Cserkész Szövetség főtitkára épp erre – a szomszédos Ausztráliában – járt, a két aucklandi KCSP ösztöndíjas, Dóri és Marci kihasználták az alkalmat, felvették vele a kapcsolatot és Gábor iránymutatásával megszervezték a cserkésztábort.  Eddig ilyen jellegű tábor itt még nem volt, ennek ellenére közel negyven gyermek jelentkezett a 7-16 éveseknek meghirdetett eseményre az egész szigetről.

A cserkészet magyar ága más, több, mint amit az itteni szerveződések, magasztosabb célokat szolgál – a haza szeretetére, Istenhitre, magunk és egymás megbecsülésére nevel. Ahogy a honlapjukon olvasható:

A cserkészet nem szórakoztató, hanem nevelési intézmény. A cserkészet célja egészséges testi, szellemi és jellembeli életfelfogás kialakítása keresztény-erkölcsi alapon. A jellemnevelésen kívül még célja a magyar öntudat fejlesztése is. A cserkészet az ISTEN, HAZA, EMBERTÁRS és MAGYARSÁG SZOLGÁLATÁRA neveli cserkészeit. A cserkészmunka lényege a “Cserkésztörvények” legjobb tudása szerint élni. A törvények nem tiltó jellegűek, hanem biztatják cserkészeinket a helyes magatartásra. A vezetők is természetesen ezen törvények szellemében vezetik a reájuk bízott cserkészeket, mivel “A vezetés elsősorban példa.” (Teleki Pál)

A magyar cserkésztábor meghatározott keretek között zajlott, rendszerességet és minimális fegyelmet hozott a gyerekek életébe (pl. 7:30-kor volt ébresztő, sorakozó a tábor főterén, amihez láthatólag nem mindenki szokott hozzá), reggelenként rendezetten, csapatokba osztva sorakoztak fel a zászlófelvonáshoz, és csapatokban hajtották végre a napi feladatokat. Délelőtt tanítás volt: három csoportra osztva tanultak Rákóczi életéhez és a szabadságharchoz kötődő történelmet (ezt én tartottam), földrajzot és magyart, délután kézműves foglalkozások, tánc (Marciék) és cserkészismereteket. Este kerettörténet és tábortűz. A foglalkozások között szabad játék, a mobiltelefont csak este kapták meg fél órára, hogy beszélhessenek a szüleikkel.

A tábor kapott egy kerettörténetet – az idei Rákóczi emlékév után egy tematikus Rákóczi történet –, amelyet a tábor egy hete alatt napról napra kibontottunk. A történet lényege, hogy Esze Tamást (Szórád Gábor alakította) Sárospatakon (ez a tábor) a menyegzőjén elfogták és elhurcolták a császári katonák, de később megszökött és felkelésre buzdította a népet (a táborlakó gyerekek). Levelet küldött a kurucoknak, hogy készüljenek az ellenállásra, mert hamarosan megérkezik hozzájuk és kezdődik a szabadságharc a labancok ellen. A kis kurucok este titkon eljöttek a tábortűzhöz, ahol ott várta őket Biró Anna és Esze Tamás (tábortűzvezetők). Esze Tamás bemutatta, hogy mit jelent kurucnak lenni és a tábortűz végén kuruc esküt tett mindenki. Esze Tamás később üzenetet kapott Rákóczi Ferenctől (Bíró Marci), hogy még több katonára van szüksége, ezért katonákat toboroznak és szeretnék, ha más városok után Sárospatak is csatlakozna az osztrákok elleni felkeléshez. Egy akadálypályát is le kellett küzdeniük a katonajelölteknek, hogy igazi vitéz váljék belőlük. Mivel megállták a helyüket, Bercsényi elmondja nekik, hogy most már maga Rákóczi is meglátogatja őket. Meg is érkezett a fejedelem, díszszemlét tartott és megmutatták neki az elkészült csapatzászlókat. Mindent rendben talált, így megindíthatták a csatát (számháború), ahol a gyerekek voltak a kurucok és természetesen ők győztek. A sikeres csata után Esze Tamás kijelentette, hogy most szabadnak érzi magát, és összeházasodik a szerelmével. Rákóczi szeretne vendéglátó lenni, ahova meghívja a kurucokat országgyűlésre és mindenki fogadalmat tesz a kuruc virtusra.

Így zajlott hát le a tábor, ráadásul még egy interaktív történetet rátettek Marciék, hogy még játékosabbá és izgalmasabbá tegyük a cserkésztábort. Eszerint az erdőben megkötözve fekszik Rákóczi, akit csapatokra osztva ki kellett szabadítani, énekelni kellett a Hétszűnyű Kapanyányi Monyóknak, kincsesládát nyitó kulcsot kellett ügyesen leakasztani a faágról, utánozni kellett az erdő medvéjét (jómagam), végül a labancok táborában ki kellett találni egy találós kérdést, akkor megkapták a kincsesláda tartalmát és kiszabadíthatták Bíró Annát, hogy Esze Tamás feleségül vehesse. A lakodalmat utolsó este tartottuk, ahol a gyerekek bemutatták, mit tanultak a héten: táncoltak, énekeltek, mondókákat, versikéket mondtak.

Ez a tábor más volt, mint a többi: más, mint egy kiwi camp, de az elmúlt évek magyar táboraitól is különbözött. Soha olyan táborban nem voltak a gyerekek, ahol a magyar volt a “hivatalos nyelv”, ahol cserkész elveket szívtak magukba, ahol annyit énekeltek, táncoltak és tanultak (!), mint itt. A szülők számára is újdonság volt a cserkész táborozás. Egy részük eleinte duzzogott, hogy miért kell a kis csemetének délelőttönként tanulnia, étkezés előtt és étkezés után imádkoznia, miért kell naponta többször elénekelnie a magyar himnuszt, miért kell leadniuk a mobiltelefonokat, takarítaniuk maguk és mások után, értelme ennek a sok Rákóczis dolognak és történelem-, földrajz-, magyar tanulásnak stb. A hét végére a gyerekek maguk adták meg a választ. A legkisebbek is megtanultak egy tucat éneket, dalt, mondókát, néptáncot, étkezés előtti és utáni imákat, megtanulták hol van Munkács vára, Léva, Kassa, Érsekújvár, Sátoraljaújhely, ki volt Zrínyi Ilona, Rákóczi Ferenc, Bercsényi Miklós, vagy a Kis kóchuszár. Magyarul olvastak, beszéltek, történeteket tanultak meg, kurucok lettek. Elkészítették saját csapatzászlóikat, mindenki megtanulta a Himnuszt, szobrászkodtak, festettek és rajzoltak, de közben labdáztak és kergetőztek is. Ez az amit egy átlagos táborban nem kapnak meg, ez az amit hazavisznek. Ez a tábor olyan az itteni családoknak, mint az élesztő: otthon szépen, csöndben megkeleszt egy adag tésztát és az élesztő eltehető, hogy további kenyérnek adjon életet. Ehhez azonban a magyarságot – ahogy az élesztőt – táplálni kell: otthon is magyarul kell beszélni, a szülőknek foglalkozni kell a gyerekükkel, hogy a következő táborban ne kelljen újrakezdeni, hanem magasabb szinten folytassák. Ugyanis – úgy tűnik – lesz folytatása. Az először merevebb szülők is nyitottak rá, hiszen látták, hogy csupa olyan dolgot tanítanak meg a csemetéjüknek, ami értékes és hasznos, a gyerekek részéről pedig nem volt kérdés. A tábor végén mindenki leírta, mi tetszett neki a legjobban, a tábor után pedig elégedettségi felmérés készült köremailben kiküldve, aminek eredményeit fel lehet használni a következő tábor megszervezésekor.

Én magam is először voltam cserkésztáborban és nekem éppolyan élmény volt – sőt talán különlegesebb – mint a gyerkőcöknek. Most még nagyon friss és őszintén szólva örülök, hogy végre otthon alhatok a saját ágyamban és nem szól hozzám 20 helyről 30 gyerek egyszerre, de minden pillanata megérte. A reggeli elkészítése a konyhában, mikor a felnőttek minden feladatkiosztás nélkül megtalálták a helyüket és a dolgukat, hogy mire a siserehad jön, kész legyen a reggeli. A töriórák, ahogy az először unott és demotivált gyerekek elkapják a történet fonalát és elkezdenek figyelni, dolgozni, majd vége az órának, de nem mennek ki, hanem írnak tovább a munkafüzetbe! A szülők közül mindenki erőn felül teljesített és megállapítottuk, hogy ezt meg kell ismételni! Még nagyobb öröm, hogy a gyerekek is azzal távoztak, alig várják a következő tábort.

Neiner András, Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjas, Új Zealand

KMCSSZ sajtószolgálata