Újra növekedett a táboraink száma!
A Külföldi Magyar Cserkészszövetség idén is megtartotta Diaszpóra Iskolatáborait
Diaszpóra Iskolatábor projektünk célja az, hogy játékosan magyarul tanítsuk a gyermekeket. A játékos oktatás, azaz a cserkész nevelési módszer segítségével építettük fel programunkat. A reggeli tanítás és a délutáni szakkörök által arra törekszünk, hogy minél jobban fejlődjön a gyerekek nyelvismerete, és minél jobban elmélyüljenek magyarságuk megélésében.
A tábor immár 2018 óta rendszeresen működik, még a járványhelyzetben, 2020-ban is sikerült egy tábort megtartani A lelkesedésünk nem lankadt a program 7 éve alatt. A résztvevők és a szervezők is együtt örültek az újabb lehetőségnek a találkozásra, igy nagy várakozással indultunk a 2024-es évnek. Bár a források ebben az évben is szükösen jöttek össze, de a Nemzetpolitikai Államtitkárság mindent megtett és az év végére megkaptuk a kért támogatást, a lemondott táborokat mégis meg tudtuk szervezni és hála Istennek a befektettet munka meghozta a gyümölcsét.
A 2024-es évben 14 tábort szerveztünk közel 600 gyermek részvételével. Az idén két újabb helyszín bevonására került sor (Róma és Cyprus), és a meglevő táborok megerősítését is folytattuk. Minden helyszinen nagyon lelkesen fogadták, hogy újra szervezhetnek táborokat.
Úgy érezzük, hogy a magyar nyelv és kultúra óriási kincs, amit őrizni kell. Ennek tudunk lendületet adni, de a munka nagy része otthon történik. Ha otthon nem gyakorolnak, az ötnapos vagy akár kéthetes tábor kevés arra, hogy a diák folyékonyan beszéljen magyarul. Továbbra is folytatni kell a magyar nyelv gyakorlását! Reméljük, hogy a gyerekek a tábor után otthon is beszélnek és énekelnek magyarul.
Programunk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Nemzetpolitikai Államtitkárság segítsége nélkül nem jöhetett volna létre. Reméljük, rászolgálunk a támogatásra a jövőben is.
További kellemes böngészést kívánunk kiadványunkban!
Szórád Gábor
KMCSSZ főtitkár
A 2024-es Iskolatábor kiadvány letöltése:
A 2023-as Iskolatábor kiadvány letöltése:
A 2022-es Iskolatábor kiadvány letöltése:
A 2021-es Iskolatábor kiadvány letöltése:
A 2019-es Iskolatábor kiadvány letöltése: